-Dave. Ha mégegyszer felmászol
a hinta rúdjára nem tudom
mit csinálok veled.-sóhajtottam
fáradtan.-Esküszöm, rosszabb mint
te.-néztem a balomon vigyorgó
férfira.
5 év. Ennyi telt el. De olyan
mintha csak tegnap lett volna.
Mikor Dave megszületett a feje
tetejére állt az életünk.
Valakinek jó, valakinek rossz
értelemben. A miénk az
előbbi. 4,5 éve hogy az
One Direction feloszlott.
Azóta sok minden történt a fiúk
életében is. Vegyük sorra szépen.
Zayn és Perrie 3 éve keltek egybe
egy szűk családi körben. Csak a
két fél családja és a közeli barátok
vettek részt rajta. Majd alig pár
hónapja hogy Pezz életet adott
Norina Maliknak.
Niall talált magának egy gyönyörű
barátnőt, Felicityt. 1,5 éve
alkotnak egy párt.
Harry aki közülünk a legnagyobb
nőfaló volt, 3 éve megtalálta
másik felét, Gracyt. Bár
mindketten szörnyen makacsok a
gyerek témát illetően, nem erről
árulkodik Grace gömbölyödő
pocakja.
Liam és Sophia az idén kelnek
egybe tavasszal. Viszont már
őket is meglátogatta a jól ismert
gólya bácsi. Will és Tamara ikrek
és 2 évesek.
Míg Niallék és Harryék maradtak
Londonban, addig Zayn és Perrie
Los Angelesben találtak otthonra.
Liam és Soph pedig visszsmentek
Li szülővárosába,
Wolverhamptonba.
Ugyanígy tettünk mi is Louval,
Doncaster már már az én
otthonom is lett.
-Én rosszabb voltam.-zökkentett
ki gondolataimból Louis
miközben ő csillogó szemekkel
figyelte újra a hinta rúdján
gubbasztó fiút.
-Anya, apa. Nézzétek mit tudok.-
mutatta be legújabb trükkjét
Dave mire én ijedten pattantam
fel.
Ez az én tökéletesen tökéletlen
családom...
Jajj hát ez nagyon jóó lett:33 Ahogy olvastam elképzeltem mindezt,hogy hogyan ülhetnek ott,és,hogy az a kis rossz csont fiú mit csinálhat ott:DD
VálaszTörlésKösziii. Ez volt a célom. Bocsánat hogy így eltűntem de még így lesz egy darabig mivel nincs telóm és most is csak kiételesen ülök itt így jelezni sem tudtam hogy eltűnök egy időre. Pár hét és jönnek a frissek mindenhova.
TörlésS.Q. <3
wow. hát sokoló...:) nagyon jó lett a történeted:) izgi volt és wow. pont ugy jó ahogy van:) 10 percel ezelőtt nem gondoltam volna h ennyire le fog kötni és egybe kiolvasom:) <3
VálaszTörlésDrága Bertu.
VálaszTörlésKöszönöm szépen hogy ilyen aranyos komit írtál nekem.
Igaz hogy vége de pakolom fel a +1 részeket. (már van is új.) mw
Megegyszer köszi. :-D
xxx S. Q. <3