2014. július 30., szerda
Írói utószó {sírok}
Babes.
Nem tudom hol kéne kezdenem.
Bocsássatok meg de most először
írók ilyet.
Mikor az elején elkezdtem sosem
hittem volna hogy ezt be is
fogom fejezni.
És őszintén ha nem jött volna
az a néhány kommentelő aki biztat
abbahagytam volna ezt az egészet.
Nem akarok ömlengeni így csak
mégegyszer:
KÖSZÖNÖM. KÖSZÖNÖM
MINDENT. SZERETLEK BENNETEKET
AKIK VÉGIG KÍSÉRTÉK LOUIS ÉS
DEVON TÖRTÉNETÉT.
Ezer pusszancs: Secret Imádok
Mindenkit Queen. <3 <3 <3 <3 <3
A következő blogom a
letmego-honey már elindult
Epilógus
-Louis?-kérdeztem fojtott hangon.
-Ki más?-nevetett.
Pár lépéssel átszelte a közöttünk
lévő távolságot majd óvatosan
karjaiba zárt. Kiéhezett hiénaként
kaptam ajkai után amit ő se bánt.
Csókunk forró volt és
szenvedélyes. Úgy kapaszkodtunk
a másikba mintha ez lenne az
utolsó dolog amit életünkben
tehetünk. Lábaim remegtek,
bőröm libabőrös lett érintése
alatt. Mellkasunk egyszerre
hullámzott eltávolodásunk után.
Homlokát az enyémnek döntötte.
Szemeivel rabul ejtett és úgy
érzem többé nem enged
szabadulni. Nem mintha annyira
szökni akarnék. Kezeit lassan
vezette fel s le hátamon.
-Nem igazán tudom hogy mit
kéne ilyenkor mondani, úgyhogy...
Éhes vagy?-néz kérdőn.
-Mint a farkas.-válaszolom.-Kettő
helyett eszem tehát pakold meg.
Ő csak röhögve a fejét rázva vesz
elő két tányért.
Én kényelmesen leülök a plédre
várva Loura hogy csatlakozzon.
***
-Mmm. Ez isteni volt.-dicsérem
meg főztjét amit mosolyogva
fogad.
-Gyere.-fogja meg a kezem és
kihúz az erkélyre.
Odakint kellemes idő van.
Néhány gyertya és egy égősor
adta a fényt.
Egy asztalon két pohár és egy
üveg pezsgő foglalt helyet.
A dugót könnyen kihúzza ezzel
fehér habot kiszabadítva az
üvegből. A poharat a kezembe
nyomja mire én már tiltakozni
kezdenék.
-Csak egy pohárral. A
kedvemért.-nézett rám.
-Jól van.-sóhajtottam majd
enyémet az övével koccintva
megittuk.
Láttam hogy valamit keres majd
azt megtalálva a kezébe zárta.
-Devon. Valamit mondanom
kell.-kezdte.-Amióta megláttalak
azóta tudom hogy te vagy az aki
mellett életem hátra levő részét
a te oldaladon szeretném tölteni.
Számomra a gyönyörű fogalma
te vagy és a gyermekünk.
Emlékszem még anno hogy is
ismerkedtünk meg. Hogy
mennyire el voltam ámulva tőled.
Azóta csak te jársz az eszemben
megállíthatatlanul. És épp ezért
szeretnék kérdezni tőled valamit.
Devon Harris, megtisztelnél azzal
hogy hozzám jössz?-térdelt le.
Annyi minden kavargott a
fejemben de csak egy szót
szerettem volna kimondani.
A szót ami az...
-Igen. Igen Louis. Leszek.
-pityeredem el.
Örömében felkiált.
-Tudod felkapnálak de...-hagyta
félbe a mondatot mire én csak
nevettem.
-Csak csókolj már meg te hülye.
-húztam magamhoz majd ajkaink
szenvedélyes csókban találkoztak.
Manók.
Nem írók semmit majd az utószóban.
Egy valamit kérek.: aki olvasta a blogot tiszteljen meg így utoljára pár szóval.
Thanks babes: Secret Queen.
Love all <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3
2014. július 28., hétfő
10.
Eleanor nagy segítség.
Olyan ruhákat adogatott a
kezembe amiről nem is tudtam
hogy van.
Egy fekete hosszú szoknya takarta
lábaimat, míg felülre egy buggyos
fehér trikót húztam aminek az
oldalain fekete sáv húzódik.
A lábamra egy egyszerű fehér
balerína cipőt kaptam.
A hajamat kiengedte és besütötte.
Arcomra leheletnyi smink fedte
épp hogy jó legyen.
Bár nem értettem mire ez a nagy
felhajtás mégis szívesen voltam El
babája amit kedvére
alakítgathatott. A tükörbe nézve
egy teljesen más Devon nézett
velem farkasszemet. Alig
akartam elhinni hogy ez tényleg
én vagyok. Végül 6 órakor egy
a házam előtt parkoló? autóba
gyömöszölt be. Néha jó lenne
tudni mi járhat abban a kugli
fejében...
A sofőrt akárhogy csesztettem
nem szólt egy szót sem arra
vonatkozóan hogy mi lehet ez az
egész. Végül 30 perc kocsikázás
után úgy veszem észre hogy egy
számomra ismeretlen környékre
érkezünk meg. A fehér jármű egy
óriási palota előtt áll meg
véglegesen. Idegenkedve szállok
ki tanácstalanul egész addig amíg
a sofőr ki nem száll. Az eddig
szorosan fejére húzott sapkáját
most leveszi így végre
megpillanthatom az alatta
rejtőző
kobakot ami nagyonis ismerős
volt.
-Zayn?-pislogok értetlenül az
előttem vigyorgó srácra.
-Személyesen.-kuncog.-Mielőtt
barmit is kérdeznél,
tájékoztatlak
arról hogy semmit sem
mondhatok.-hadarta.-Most
pedig
menj szépen be oda.-mutatott az
ajtóra.
Mérgesen pillantottam rá mire ő
csak védekezően maga elé
tartotta karjait. Éppen
odaszóltam volna neki egy jó kis
csípős megjegyzést mikor ő se
szó
se beszéd, beült az autóba és
elhajtott. Nagyot sóhajtottam
mielőtt rászántam volna a
lábaimat a járásra. Kezem kissé
remegett a kilincsen de
valahogy
csak bejutottam. Bent
félhomály
uralkodott. Hatalmas tereket
véltem felfedezni és épp már
indultam volna még többet látni
a házból mikor megláttam egy
vörös rózsát. Száj tátva vettem
fel a földről és zártam
tenyerembe a tüskéktől
megszabadított szárát. Előre
nézve meglátom a következő
rózsát. Készségesen indulok
azok
irányába amik egészen egy
teljesen másik szobához
vezetnek.
Mintha tudnám hogy ez az
utolsó megálló, végig simítok
ruhámon majd nagy levegőt
véve belépek. A szám is tátva
marad a látványtól úgy érzem.
Bár lámpa nem volt
felkapcsolva a helyiséget mégis
beragyogta a rengeteg gyertya
fénye ami égett. Középen egy
lepedő van kiterítve rajta
mindenféle étellel. Ám a
legszebb kiegészítője a
szobának úgy gondolom az
ablak előtt hetykén álló kusza
hajú barátom.
Érkezésemre fejét felkapva
fordult meg.
Sziasztok.
Tudom egy dög vagyok amiért
itt hagytam abba. De
szeretném húzni kicsit az
idegeiteket. :-D
Ez volt az utolsó rész. Ez után
márcsak egy epilógus lesz
remélhetőleg még a héten.
Aktívkodjatok egy kicsit.
Szerintetek mire készül Louis?
Puszcsi: Secret Queen. Love All
<3
2014. július 20., vasárnap
07.
Hosszú egy hét állt mögöttem, a kórházból csak most engedtek ki hosszas győzködések árán.
Ros és Eleanor minden nap bejöttek és hoztak valami finomat.
Louis pedig a nap minden percében mellettem volt.
Leste a kívánságaim, árgus szemekkel követte a mozdulataimat.
Ez lehet valakinek már sok lenne, nekem viszont dagadt a szívem a büszkeségtől hogy ilyen
barátom van.
Július 16-ot írunk.
Szeptember közepére várjuk a babát.
Alig 2 hónap.
Belegondolni is félelmetes hogy pár hónap múlva már egy taggal bővül szerény kis családunk.
Aztán a lakásomba érve ért az első meglepetés.
Az egész lakás üresen állt.
-Ez meg mi?-kezdtem pánikolni a gondolattól hogy kiraboltak.
-Devon.
Igaziból szebb körülmények között szerettem volna megkérdezni de nem volt rá lehetőségem.
Így most szeretnék kérdezni valamit.-kezdte Lou.-Hozzám költöznél?-kérdezte.
-Én.
Nem is tudom erre mit kéne mondanom hisz úgy látom ti ezt már eldöntöttétek tekintettel arra
hogy az összes cuccom már nálad van, nincs igazam?-mosolyogtam.
-Ezt vehetem igennek?-jött zavarba Tommo.
-Teljes mértékben veheted annak.-vigyorodtam el.
Hallottam ahogy anya, El és Ros a háttérben tapsikolnak és ujjongnak.
-Akkor mehetünk?-nyújtotta felém a jobbját Lou.
Pironkodva belekaroltam és készen álltam arra hogy beköltözzek új otthonomba.
A Tomlinson ház tipikus legény lakás volt.
Ismétlem csak volt.
Ahogy átléptem a küszöböt szemet szúrt a nagy változás.
Az idáig sötét falak most halovány kék színben pompázták.
A falon eleve sok közös képünk volt kint, most viszont rengeteg volt festményekkel megspékelve.
A padlót puha szőnyeg fedte be mindenhol.
Az ablakon kék függönyök lógtak.
A konyhában a polcokra és fiókokra gyerekzárat szereltek föl.
Az eddig mindig üresen álló szoba most a gyerekszoba szerepét öltötte magára.
Minden kék volt.
A kiságy fehér volt rajta narancssárga répákkal.
Ismétlem répákkal.
Nem tudom honnan szerezte de jót nevettem rajta.
A szobához egy kis gardrób is tartozott ami színültig volt fiú ruhákkal, cipőkkel és a többi...
A házban két fürdő volt.
Egy ami Lou szobájához tartozott és egy ami csak volt.
-Ez igen.-kiáltottam fel mikor már mindent láttam.
-Remélem tetszik.
Egész héten ezen dolgoztunk a srácokkal, Rossal és Eleanorral.
Anyukád pedig a ruhákat vásárolta be a picinek és minden egyéb szükséges dolgot.
-Köszönöm.-pityeredtem el meghatottan.-Gyönyörű lett.-csókoltam meg Louist majd mindenkit
végig öleltem.
Köztük a fiúkat is akik nem tudom hogy kerültek ide.
Perrievel rég nem látott barátnőkként üdvözöltük egymást, ugyancsak Daniellel.
-Annyira köszönöm mindenkinek.
Szuperek vagytok.-kiabáltam.
-Most pedig tartunk egy nagy bulit ami nem is buli.-tájékoztatott minket Harry.
Anya hamar lelépett amit megértek.
Ez a nem buli valójában annyi volt hogy kimentünk a kertbe ahol grilleztünk egy jót majd aki akart
medencézhetett.
Ez alatt értek mindenkit kivéve engem.
Bár próbáltak becsalogatni nem sikerült nekik.
Egészen addig amíg 5 csurom víz fiú nem kezdett sétálni felém.
Karom védekezően tartottam magam elé mintegy biztonságot nyújtva magamnak.
-Oké oké.
Belemegyek csak had öltözzek át.
És egyedül segítség nélkül szeretnék megmártózni értve?
Ha valaki elfelejtette volna, közlöm hogy terhes vagyok.-szónokoltam.
Az régi-új szobában vedlettem át egy kétrészes bikinibe.
Csak semmi flanc.
Sima lila fürdőruha az egész.
Hajamat kontyba kötve tipegtem ki a házból.
Komolyan mondom, a hasam lassan akkora hogy megáll rajta egy pohár.
Sőt, kettő is.
A többiek kicsit sem feltűnően nézték a pocakomat.
Láttam hogy Lou már szállna ki a vízből hogy segítsen, amikor Zayn csak kedvesen visszanyomta
majd barátnőjével együtt megindultak felém.
Zayn a bal, míg Perrie a jobb oldalamon karolt belém.
Hirtelen álltam meg majd kiáltottam el magamat.
-Hé.
Gyertek.
Rúgott a baba.-mondtam majd alig pár pillanat alatt több tucat kéz tapadt a hasamra.
Mindig egyszerre szólaltak fel mikor érezték a rúgást.
-Oké-oké.
Elég a tapizásból.
Gyerünk fürödjünk.-adtam az utasításokat.
Nem tudom hány óra volt mikor az utolsó ember is elment, mi pedig Louisval végre ledőlhettünk a
pihe puha ágyba.
Mosolyogva aludtam el egy karral a derekamon mintegy jelként hogy az övé vagyok.
Mert igen.
Maximálisan az övé vagyok.
Sziasztok picúrok.
Úgy gondoltam mivel lehet jövő héten nem lesz rész hogy belehúzok a fejezet hozásaba.
Remélem örültök neki és kapok pár komit, pipát és feliratkozást érte.
Pls.
Ölel mindenkit: Secret Queen. :-)
Ros és Eleanor minden nap bejöttek és hoztak valami finomat.
Louis pedig a nap minden percében mellettem volt.
Leste a kívánságaim, árgus szemekkel követte a mozdulataimat.
Ez lehet valakinek már sok lenne, nekem viszont dagadt a szívem a büszkeségtől hogy ilyen
barátom van.
Július 16-ot írunk.
Szeptember közepére várjuk a babát.
Alig 2 hónap.
Belegondolni is félelmetes hogy pár hónap múlva már egy taggal bővül szerény kis családunk.
Aztán a lakásomba érve ért az első meglepetés.
Az egész lakás üresen állt.
-Ez meg mi?-kezdtem pánikolni a gondolattól hogy kiraboltak.
-Devon.
Igaziból szebb körülmények között szerettem volna megkérdezni de nem volt rá lehetőségem.
Így most szeretnék kérdezni valamit.-kezdte Lou.-Hozzám költöznél?-kérdezte.
-Én.
Nem is tudom erre mit kéne mondanom hisz úgy látom ti ezt már eldöntöttétek tekintettel arra
hogy az összes cuccom már nálad van, nincs igazam?-mosolyogtam.
-Ezt vehetem igennek?-jött zavarba Tommo.
-Teljes mértékben veheted annak.-vigyorodtam el.
Hallottam ahogy anya, El és Ros a háttérben tapsikolnak és ujjongnak.
-Akkor mehetünk?-nyújtotta felém a jobbját Lou.
Pironkodva belekaroltam és készen álltam arra hogy beköltözzek új otthonomba.
A Tomlinson ház tipikus legény lakás volt.
Ismétlem csak volt.
Ahogy átléptem a küszöböt szemet szúrt a nagy változás.
Az idáig sötét falak most halovány kék színben pompázták.
A falon eleve sok közös képünk volt kint, most viszont rengeteg volt festményekkel megspékelve.
A padlót puha szőnyeg fedte be mindenhol.
Az ablakon kék függönyök lógtak.
A konyhában a polcokra és fiókokra gyerekzárat szereltek föl.
Az eddig mindig üresen álló szoba most a gyerekszoba szerepét öltötte magára.
Minden kék volt.
A kiságy fehér volt rajta narancssárga répákkal.
Ismétlem répákkal.
Nem tudom honnan szerezte de jót nevettem rajta.
A szobához egy kis gardrób is tartozott ami színültig volt fiú ruhákkal, cipőkkel és a többi...
A házban két fürdő volt.
Egy ami Lou szobájához tartozott és egy ami csak volt.
-Ez igen.-kiáltottam fel mikor már mindent láttam.
-Remélem tetszik.
Egész héten ezen dolgoztunk a srácokkal, Rossal és Eleanorral.
Anyukád pedig a ruhákat vásárolta be a picinek és minden egyéb szükséges dolgot.
-Köszönöm.-pityeredtem el meghatottan.-Gyönyörű lett.-csókoltam meg Louist majd mindenkit
végig öleltem.
Köztük a fiúkat is akik nem tudom hogy kerültek ide.
Perrievel rég nem látott barátnőkként üdvözöltük egymást, ugyancsak Daniellel.
-Annyira köszönöm mindenkinek.
Szuperek vagytok.-kiabáltam.
-Most pedig tartunk egy nagy bulit ami nem is buli.-tájékoztatott minket Harry.
Anya hamar lelépett amit megértek.
Ez a nem buli valójában annyi volt hogy kimentünk a kertbe ahol grilleztünk egy jót majd aki akart
medencézhetett.
Ez alatt értek mindenkit kivéve engem.
Bár próbáltak becsalogatni nem sikerült nekik.
Egészen addig amíg 5 csurom víz fiú nem kezdett sétálni felém.
Karom védekezően tartottam magam elé mintegy biztonságot nyújtva magamnak.
-Oké oké.
Belemegyek csak had öltözzek át.
És egyedül segítség nélkül szeretnék megmártózni értve?
Ha valaki elfelejtette volna, közlöm hogy terhes vagyok.-szónokoltam.
Az régi-új szobában vedlettem át egy kétrészes bikinibe.
Csak semmi flanc.
Sima lila fürdőruha az egész.
Hajamat kontyba kötve tipegtem ki a házból.
Komolyan mondom, a hasam lassan akkora hogy megáll rajta egy pohár.
Sőt, kettő is.
A többiek kicsit sem feltűnően nézték a pocakomat.
Láttam hogy Lou már szállna ki a vízből hogy segítsen, amikor Zayn csak kedvesen visszanyomta
majd barátnőjével együtt megindultak felém.
Zayn a bal, míg Perrie a jobb oldalamon karolt belém.
Hirtelen álltam meg majd kiáltottam el magamat.
-Hé.
Gyertek.
Rúgott a baba.-mondtam majd alig pár pillanat alatt több tucat kéz tapadt a hasamra.
Mindig egyszerre szólaltak fel mikor érezték a rúgást.
-Oké-oké.
Elég a tapizásból.
Gyerünk fürödjünk.-adtam az utasításokat.
Nem tudom hány óra volt mikor az utolsó ember is elment, mi pedig Louisval végre ledőlhettünk a
pihe puha ágyba.
Mosolyogva aludtam el egy karral a derekamon mintegy jelként hogy az övé vagyok.
Mert igen.
Maximálisan az övé vagyok.
Sziasztok picúrok.
Úgy gondoltam mivel lehet jövő héten nem lesz rész hogy belehúzok a fejezet hozásaba.
Remélem örültök neki és kapok pár komit, pipát és feliratkozást érte.
Pls.
Ölel mindenkit: Secret Queen. :-)
09.
Hála az esti álmomnak, a jó
mélyen alvásnak lőttek.
Olyan rémisztő volt látni.
Mert tudtam hogy kik ők.
Túl jól ismertem a szereplőket.
És éppen ezért féltem.
Mi van ha ez az egész
megtörténhet?
Ha ez egy jel volt?
Próbálok nem erre gondolni de
egyszerűen nem megy.
Kissé nehezen ültem fel az ágyban
hála a pocakomban növekvő
csöppségnek.
Mellettem az ágy másik része már
üresen volt.
Vagyis nem egészen.
Egy kis fehér cetli volt ráejtve a
gondosan bevetett ágytakaróra.
De már nem sokáig ilyen
rendezett.
Kicsit lusta voltam azt szépen
felvenni így a könnyebb
megoldást választottam.
Fekve átgördülni oda.
Ennyit erről.
A lapot érdeklődve emeltem
magam elé és kezdtem el olvasni
az ismert kézírást.
"Devon. Gondolom felkeltél azért
olvasod ezt.
Tudom egy szemét vagyok hogy
ideköltöztettelek, másnap pedig
lelépek. Sajnálom de tudod
milyen a menedzsment. És
különben is. Van egy kis beszélni
valóm vele. Ne haragudj. Sietek
haza ahogy csak tudok. Addig
nyugodtan hívd csak át Rosettet
vagy Eleanort.
Csók: Louis :-)
Szuper.
Akkor egyedül vagyok.
Eleget téve Lou kérésének, a
következő pillanatban már
hívtam is 2 barátnőmet.
Ros nem ért rá így csak El jön át.
Míg ő ide ér, addig én
felöltözködöm.
A gardróbban újra elcsodálkoztam
mindenen hogy ezt milyen
titokban csinálták meg.
Hihetetlen.
Egy hosszú ruhát vettem
magamra.
A hajamat egy kontyba kötöttem
míg a sminkemmel nem
vesződtem.
A konyhában csináltam reggelit és
teát amit addig be is faltam míg
Eleanor ide nem ért.
A hangos csengő kellemes zaja
betöltötte az egész házat.
Gyorsan mentem ajtót nyitni
majd amint megláttam az ajtóban
álló személyt rögtön a nyakába
ugrottam.
-Ennyire hiányoztam?-kuncogott.
-Aham.-bólogattam.-Gyere
be.-engedtem utat neki.
A nappaliban leültünk és
elbeszélgettük az időt.
Az óra lassan 4-et mutatott
amikor El felpattant azzal a
kiáltással hogy ideje készülődni.
-Mégis mire? Vagy
hova?-értetlenkedtem.
-Majd meglátod.-kacsintott majd a
kezemet fogva kezdett el húzni
fel.
Sziasztok. Kész az új rész ami
eléggé uncsi lett amiért sorry.
Viszont ígérem a következő
esemény dúsabb lesz sokkal.
Pár komit megér?
Szerintetek miért kell Devonnak
készülődnie. Kinek a keze lehet
benne? :-)
Puszi: Secret Queen. <3
I Hope You Like It.
Love All.
<3
08.
Éberen feküdtem a nagy francia ágyban hosszú percek óta.
Louis még édesen az igazak álmát alussza.
Mindig is nagy hétalvó volt.
Néha még bombával sem lehetett kirobbantani az ágyból.
És a legtöbbször én se tudok mellőle kiszállni tekintve hogy gyakorlatilag magához láncol.
Teljes testével felém van fordulva.
Egyik keze a feje alatt, míg a másik az én derekamat öleli óvón.
Lábai belegabalyodtak az enyémbe ezzel ellehetetlenítve azt hogy felálljak.
Bár máskor teljesen magához húz, most a nagy pocakom miatt csak félig meddig fog.
Éreztem magam mellett a mocorgását, ami azt jelenti hogy lassan ébredezik már.
Kezei megmarkolták a csípőm majd elengedte.
-Jó reggelt.-nyomtam egy puszit az orrára.
-Most már az.-csókolt meg.
Nevetve keltem ki az ágyból majd indultam a fürdő felé.
Egy sima fehér lenge nyári ruhát vettem magamra és egy mamuszt.
Itthon vagyok.
Akkor minek öltözzek ki?
A sminkkel sem vesződtem sokáig így hamar végeztem.
Odakintről finom tejbegríz illat uralkodott hála Lounak.
Szó nélkül ültem le, ő pedig tette le elém a tálat amiben még gőzölgött az étel.
***
-Mit szeretnél ma csinálni?-ölelt át hátulról Louis.
-Itthon akarok maradni.
Csak feküdni, TV-zni és veled lenni.-mondtam el ötletemet.
-A fejembe látsz.-kuncogott.
Kezemet fogva húzott be a hálóba ahol levetődött az ágyra magával húzva engem is.
A TV hamarosan működőképessé varázsolta, így az ölében ülve élvezhettem valami jó kis
gyilkolászós filmet.
Minden egyes lövés eldördülése után úgy kapaszkodtam Tommo nyakába mint egy kisgyerek.
Nem tudom hány óra volt mikor éreztem hogy valaki lefektet és betakargat.
Minden olyan sötét, félelmetes.
Ám ahogy egyre előrébb lépkedek gyermek nevetés hangzik fel.
A fekete köd egyre jobban tisztul előttem így meglátom ki olyan vicces.
Egy körülbelül 2-3 éves kisfiú kacag folyamatosan az előtte térdepelő férfin.
Egy fotelban egy nő ül aki csak mosolyogva nézi a jelenetet.
Szemében igazi szerelmet vélek felfedezni ahogy a férfira néz.
Látom ahogy feláll majd ő is leül törökülésben a két szerette mellé.
A kis srác feltápászkodik majd anyja ölébe fészkeli magát.
Arcát még mindig nevetve fúrja a nő mellkasába, kezeivel átkulcsolja a nyakát.
A férfi négykézláb odamászik az egymást ölelőkhöz majd se szó se beszéd, harmadikként hátulról
közre fogja őket.
Ott ülnek hárman hihetetlen békességben és szeretetben.
Aztán hirtelen egy nagy fekete felhő kúszik a fejük fölé majd egyenesen rájuk telepedik.
Pár pillanat múlva újra felszáll de akkor már egy teljesen más képet látok.
A férfi a kanapén ül megtörten és kissé idősebben, talán olyan 35 éves lehet.
Arcát kezeibe temeti, válla rázkódik a visszatartott sírástól.
Majd hirtelen elemeli két kezét és meglátom arcát.
Szemei vörösek, arca felpuffadt, szemhéjai pedig nagyon alvásért könyörögnek.
Ez megmagyarázza a szemei alatt húzódó vastag, fekete karikákat.
Aztán tekintetem hirtelen tova kúszik és meglátom a szoba egyik sarkában csendesen sírdogáló
kisfiút aki már nem is annyira kisfiú.
Mindketten feketében vannak.
Talán valaki meghalt?
Kérdezem magamban.
Egy kéz hirtelen a vállamra kúszott mire ijedten pördültem meg a tengelyem körül.
Ugyanaz a nő akit láttam.
Csak most ő is öregebb.
Ruhája szakadt, cipője nincs, sminkje elkenődött.
Haja kuszán áll a fején.
Nyakát kék és lila foltok tarkítják, míg csuklóján egy csúnya seb húzódik.
Mintha kötél lett volna rajta.
-Kérlek vigyázz magadra Devon.
Nem engedhetem hogy ez megtörténjen.
Kérlek!-csak ennyit mondott törékeny magas hangján majd a kép szertefoszlott én pedig újra a
valóságban tudhattam magam.
Ziláltan feküdtem a saját izzadságomban.
Hajam a nyakamhoz tapadt míg körülöttem az ágy úgy nézett ki mint egy kész csatatér.
Mellettem Louis feküdt szétterülve az ágyon.
Néha néha felhorkantott majd újra halk szuszogásba kezdett.
Erre a hangra aludtam el újra.
Kezem a hasamon pihentettem miközben csak ennyit suttogtam.
-Nem engedem hogy ez megtörténjen.-mondtam majd újra álomra hajtottam kócos fejem.
Sziasztok!
Tudom egy dög vagyok mert nem hoztam a részt.
Sajnálom.
Most viszont itt vagyok.
Nem ez lett a legjobb és leghosszabb rész de...
Ez van.
Remélem tetszik azért.
Komizni, pipálni, feliratkozni ér.
Örülnék neki nagyon.
Ölel mindenkit: Secret Queen :)
Louis még édesen az igazak álmát alussza.
Mindig is nagy hétalvó volt.
Néha még bombával sem lehetett kirobbantani az ágyból.
És a legtöbbször én se tudok mellőle kiszállni tekintve hogy gyakorlatilag magához láncol.
Teljes testével felém van fordulva.
Egyik keze a feje alatt, míg a másik az én derekamat öleli óvón.
Lábai belegabalyodtak az enyémbe ezzel ellehetetlenítve azt hogy felálljak.
Bár máskor teljesen magához húz, most a nagy pocakom miatt csak félig meddig fog.
Éreztem magam mellett a mocorgását, ami azt jelenti hogy lassan ébredezik már.
Kezei megmarkolták a csípőm majd elengedte.
-Jó reggelt.-nyomtam egy puszit az orrára.
-Most már az.-csókolt meg.
Nevetve keltem ki az ágyból majd indultam a fürdő felé.
Egy sima fehér lenge nyári ruhát vettem magamra és egy mamuszt.
Itthon vagyok.
Akkor minek öltözzek ki?
A sminkkel sem vesződtem sokáig így hamar végeztem.
Odakintről finom tejbegríz illat uralkodott hála Lounak.
Szó nélkül ültem le, ő pedig tette le elém a tálat amiben még gőzölgött az étel.
***
-Mit szeretnél ma csinálni?-ölelt át hátulról Louis.
-Itthon akarok maradni.
Csak feküdni, TV-zni és veled lenni.-mondtam el ötletemet.
-A fejembe látsz.-kuncogott.
Kezemet fogva húzott be a hálóba ahol levetődött az ágyra magával húzva engem is.
A TV hamarosan működőképessé varázsolta, így az ölében ülve élvezhettem valami jó kis
gyilkolászós filmet.
Minden egyes lövés eldördülése után úgy kapaszkodtam Tommo nyakába mint egy kisgyerek.
Nem tudom hány óra volt mikor éreztem hogy valaki lefektet és betakargat.
Minden olyan sötét, félelmetes.
Ám ahogy egyre előrébb lépkedek gyermek nevetés hangzik fel.
A fekete köd egyre jobban tisztul előttem így meglátom ki olyan vicces.
Egy körülbelül 2-3 éves kisfiú kacag folyamatosan az előtte térdepelő férfin.
Egy fotelban egy nő ül aki csak mosolyogva nézi a jelenetet.
Szemében igazi szerelmet vélek felfedezni ahogy a férfira néz.
Látom ahogy feláll majd ő is leül törökülésben a két szerette mellé.
A kis srác feltápászkodik majd anyja ölébe fészkeli magát.
Arcát még mindig nevetve fúrja a nő mellkasába, kezeivel átkulcsolja a nyakát.
A férfi négykézláb odamászik az egymást ölelőkhöz majd se szó se beszéd, harmadikként hátulról
közre fogja őket.
Ott ülnek hárman hihetetlen békességben és szeretetben.
Aztán hirtelen egy nagy fekete felhő kúszik a fejük fölé majd egyenesen rájuk telepedik.
Pár pillanat múlva újra felszáll de akkor már egy teljesen más képet látok.
A férfi a kanapén ül megtörten és kissé idősebben, talán olyan 35 éves lehet.
Arcát kezeibe temeti, válla rázkódik a visszatartott sírástól.
Majd hirtelen elemeli két kezét és meglátom arcát.
Szemei vörösek, arca felpuffadt, szemhéjai pedig nagyon alvásért könyörögnek.
Ez megmagyarázza a szemei alatt húzódó vastag, fekete karikákat.
Aztán tekintetem hirtelen tova kúszik és meglátom a szoba egyik sarkában csendesen sírdogáló
kisfiút aki már nem is annyira kisfiú.
Mindketten feketében vannak.
Talán valaki meghalt?
Kérdezem magamban.
Egy kéz hirtelen a vállamra kúszott mire ijedten pördültem meg a tengelyem körül.
Ugyanaz a nő akit láttam.
Csak most ő is öregebb.
Ruhája szakadt, cipője nincs, sminkje elkenődött.
Haja kuszán áll a fején.
Nyakát kék és lila foltok tarkítják, míg csuklóján egy csúnya seb húzódik.
Mintha kötél lett volna rajta.
-Kérlek vigyázz magadra Devon.
Nem engedhetem hogy ez megtörténjen.
Kérlek!-csak ennyit mondott törékeny magas hangján majd a kép szertefoszlott én pedig újra a
valóságban tudhattam magam.
Ziláltan feküdtem a saját izzadságomban.
Hajam a nyakamhoz tapadt míg körülöttem az ágy úgy nézett ki mint egy kész csatatér.
Mellettem Louis feküdt szétterülve az ágyon.
Néha néha felhorkantott majd újra halk szuszogásba kezdett.
Erre a hangra aludtam el újra.
Kezem a hasamon pihentettem miközben csak ennyit suttogtam.
-Nem engedem hogy ez megtörténjen.-mondtam majd újra álomra hajtottam kócos fejem.
Sziasztok!
Tudom egy dög vagyok mert nem hoztam a részt.
Sajnálom.
Most viszont itt vagyok.
Nem ez lett a legjobb és leghosszabb rész de...
Ez van.
Remélem tetszik azért.
Komizni, pipálni, feliratkozni ér.
Örülnék neki nagyon.
Ölel mindenkit: Secret Queen :)
2014. július 18., péntek
06.
Hosszú idő után végre úgy érzem újra élek.
Vissza költözött belém az a lány aki jó pár hónappal ezelőtt voltam.
Az életem végre sínen van és úgy tűnik úgy is marad már.
Én vagyok a legszerencsésebb ember úgy hiszem.
Hogy miért?
2 csodálatos barátnőm van akik minden helyzetben ott állnak mellettem és segítenek.
A világ leghelyesebb pasija az enyém.
És ezzel a pasival a közös gyermekünket várom aki történetesen fiú és alig 3 hónapon belül
megérkezik.
Van egy drága anyukám aki rengeteget segít nekem mindenben.
Ha nagyon drámai szeretnék lenni úgy fogalmaznék hogy "Végre megláttam a fényt az alagút
végén"
De sosem voltam nagy drámakirálynő, így maradjunk a hétköznapi nyelvezetnél.
Louis amikor elvitt magukhoz úgy éreztem magam mintha most lennék itt először.
Pedig nagyon nem.
Rettentő figyelmes és türelmes volt.
Régen mindig ott toporzékolt az ajtó előtt ha 10 percnél tovább voltam bent a fürdőben.
***
Álmosan pislogtam miközben az utolsó falat húsos tésztát lapátoltam magamba.
Ilyenkor jól jön a terhesség.
Rá foghatom ha 2x annyit eszek mint a barátom.
-Álmos vagy?-kérdezte pár perc csen után Lou.
-Csak egy kicsit.
Kimerített az orvoshoz szaladgálás.
Meg úgy általában ez az egész nap.-mosolyogtam rá.
-De megérte nem?-húzta sunyi vigyorra a száját.
-Teljes mértékben.-helyeseltem neki.
-Gyere feküdjünk egy kicsit le.
Aztán ha felkeltünk elmehetnénk valahova csak így, kettesben?-nézett rám szerelmetesen.
-Jó ötlet.-mondtam majd ott hagyva a koszos tányérom nagy nehezen elmentem a hálóig ahol csak
úgy ruhástul bedőltem az ágyba.
Olyan jó volt újra itt feküdni.
Mindennek jellegzetes Louis illata volt.
Imádom.
Még mielőtt mély álomba zuhantam volna, érzékeltem hogy barátom is befekszik mellém.
Karját lazán átdobta birtoklón a derekamon amin csak mosolyogni tudtam.
-Jó éjt tündérkém.-puszilt a nyakamba amitől kirázott a hideg.
-Neked is BooBear.-motyogtam félálomban.
(*3 órával később*)
Immár kipihenten ültem fel a a puha ágyban ezzel lerázva
magamról még mindig szundító kedvesem kezét.
Gondoltam átöltözök, remélve hogy van itt olyan ruhám amiben kimerek menni az utcára.
A gardróbban egész kis külön polcom volt amin az itt felejtett ruháim, cipőim és néhány
kiegészítőm sorakozott.
Elvettem egy fekete egybe részes földig érő, könnyű pamut ruhát tekintettel arra hogy odakint
még jó idő játszott.
Magamra húztam a ruhát, majd egy fekete strandpapucsot vettem még fel hozzá.
Smink híján maradtam természetes lány.
A hajamat egy egyszerű kontyba kötöttem a fejem tetején hogy ne zavarjon az arcomba lógó
aranybarna tincsek.
A konyhában összeütöttem egy gyors rántotta plusz pirítós vacsoraszerűséget.
Az óra 6 órát mutatott pontosan mikor megéreztem két kart a derekamon.
Míg régen teljesen át tudott ölelni, sőt.
Addig most épp hogy rám tudta kulcsolni a kezét.
Ez a has sok mindenben gátol.
-Jó délutánt.-puszilt a fülem tövébe amitől akaratlanul is, de felkuncogtam.-Mi ez a jó illat?-váltott
át rögtön éhes vagyok adj enni típusba.
Ilyenkor mintha Niallt látnám magam előtt.
Jut eszembe olyan rég találkoztam már a fiúkkal és barátnőikkel.
Majd szóba hozom valamikor.
-Rántotta és pirítós.-tudattam vele szerény kis vacsoráját.
-Istennő vagy.-suttogta mikor elkezdte enni az ételt.
-Ne túlozz.-jöttem zavarba.
-Sosem hazudok ilyenben, te is tudod.-kacsintott.
-Na és hová megyünk?-kérdeztem kíváncsian.
-Ahová szeretnél.
Csak mondd és én röpítelek is oda.-nevetett.
-Ú-uu- London Eye.
Olyan rég ültem fent rajta.-jöttem lázba pár pillanat alatt.
-Kérésed számomra parancs.-szalutált előttem mint egy katona.
(*Útban a London Eye felé*)
Mivel nyár volt ezért még rendesen világos volt a városban.
A nagy kereket már messziről is láttam az autóban ülve.
Mindig is szerettem rajta ülni.
Imádok a magasban lenni.
Onnan fentről mintha az egész világot láthatnám, olyan érzésem van néha.
Bár nem volt sötét azért mégis ki volt világítva, ezzel is jobb hangulatot varázsolva a bent ülőknek.
Hosszú sor állt előttünk, alig győztem kivárni.
Bár Lou felvetette hogy előrevisz, én nem akartam.
Minden egyes percet ki szeretnék élvezni amit vele töltöttem.
-Mit mondasz majd Paulnak?-jutott hirtelen eszembe.
-Semmit.
Nem szakíthat el mégegyszer tőled.-ígérte meg.
-Köszönöm.-adtam egy szűzies csókot a szájára.
-Szeretlek.-súgta a hajamba.
-Én is téged.-öleltem meg.
***
Pár percig ácsorogtunk még mikor jelzett a baba hogy le szeretne ülni.
-Louis.-görnyedtem össze.-Le kell ülnöm.
Most.-mondtam kicsit ingerültebben.
-Mi a baj?
Devon.
Ne ijessz rám kérlek.-motyogta rémülten.-Valaki.-kiabált.-Hozzon egy széket és valami ennivalót.
Kérem.-üvöltött.
Az összes ember aki ott volt a közelünkben hirtelen mind felénk fordultak.
Arcukon ahogy meglátták Lout felismerés gyúlt.
Majd amint engem is észrevettek kombinálni kezdtek.
Egy fiatal fiú szaladt felénk kezében egy összecsukható széket tartva, mögötte pedig egy kislány
rohant élelmiszeres zacskót lobogtatva.
(*Louis szemszögéből*)
Nem értem.
Egyszerűen képtelen vagyok felfogni mi is történik.
Az előbb még együtt nevettünk kis butaságokon, most pedig...
Hallom ahogy szirénáznak a mentőautók és emberek szólítgatnak engem.
De nem reagálok semmire.
Nem megy.
Egyedül az ő arcát nézem, fogom a kezét és azt mondogatom neki hogy nem lesz semmi baj.
De nehéz ezt elhinni miközben ő neki kitudja mekkora fájdalmai vannak.
Esküszöm átvállalnám tőle ezt az egészet ha lehetne, de nem.
Most csak annyit tehetek hogy ott vagyok vele és megpróbálok segíteni.
A következő amit észlelek hogy őt tolószékbe ültetik át míg engem fellökdösnek az autóra mellé.
Csak semmi baja ne legyen Istenem.
Kérlek.
Bármit megtennék csak hogy ő jobban legyen és ne kelljen hallanom a nyöszörgését ahogy
szenved.
-Uram.
Uram hall engem?-lépett elém egy egyenruhába öltözött mentős.
-Igen.-suttogom.
-Tudja mi történt most?-kérdezi.
-Nem.-mondom továbbra is suttogva és magam elé meredve.
-A kisasszonynak vérszegénysége van.-tájékoztatott ám én csak értetlen fejjel bámultam rá.-Ez
azt jelenti hogy kevés vas jutott a szervezetébe.
Ezt könnyen lehet kezelni.
Viszont ha huzamosabb ideig nem kezelik komplikáció léphet fel.
A magzat nem jut elég oxigénhez emiatt a fejlődő gyermek agya károsulhat.
Úgy tudom ez az első ilyen így nincs rá nagy esély hogy ez megtörtént.
Ajánlom hogy több olyan ételt egyen Miss Harries ami több vasat tartalmaz.-mondta gyorsan.
-Értem, odafigyelünk rá ezentúl.
Tehát akkor a baba rendben van?-kérdeztem.
-Igen.
Most néhány kérdést tennénk föl önnek.-mondta miközben elővett egy papírt.
***
Nagyon rég éreztem ennyire tehetetlennek magamat.
Csak ültem Dev ágya mellett és beszéltem.
A családját és a barátait már értesítettem a dologról ahogy az én rokonaim és barátimat is.
A fiúk nagyon kedvesek voltak.
Mind bejöttek pár órára és a kórházi szobát megtöltötték virágokkal, csokival, lufikkal és még
rengeteg sok mindennel.
Éppen azt meséltem Devonnak hogy hogyan éreztem magam mikor nem volt mellettem mikor
elkezdett ébredezni.
Azonnal hívtam az orvost aki pár pillanat múlva megérkezett.
Kitessékelt a teremből majd a szokott módon rutin vizsgálatokat kezdett végezni barátnőmön.
Amint úgy ítélték hogy tényleg jobban van, visszamehettem hozzá.
-Szia.-köszöntem halkan.
-Szia.-mosolygott erőtlenül majd feltornázta magát ülőhelyzetbe.
-Többet ne ijessz így rám rendben.-mondtam neki elakadó torokkal.
-Sajnálom hogy elcsesztem a mai napot.-szabadkozott.
-Ilyet még csak ne is mondj.
Nem a te hibád.-vigasztaltam.
Hosszú órákon át tartottuk egymást szóval egészen addig míg le nem járt a látogatási idő.
Engem mondjuk úgy kellett egy testesebb nővérnek kihurcolnia amin a még bent lévő emberek jót
mosolyogtak.
***
Nehezen jött álom a szememre.
Nem csoda.
Épp hogy visszaszereztem a barátnőmet, már el kellett hogy engedjem.
Csak én lehetek ilyen szerencsétlen.
Jobban oda kellet volna rá figyelnem.
Akkor nem történt volna meg ez.
Jöjjön csak haza.
Úgy el fogom kényeztetni hogy csak na.
Nem érdekel mit fog szólni Paul.
Amíg meg nem szül én nem mozdulok mellőle.
És utána sem.
Mert ígérem többet nem engedem hogy kicsússzon a kezeim közül.
Sziasztok Manók.
Tudom késtem a résszel ami miatt nagyon szeretnék bocsánatot kérni de edzésem volt.
És van ennél rosszabb is.A jövő héten taekwon-do edzőtáborban leszek ami azt jelenti hogy napi 10 óra
edzés körülbelül.
Mire hazaérek nem biztos hogy képes leszek még részeket is írni.
De megpróbálom.
Egy hét múlva gőzerővel fogom hozni a fejezeteket amiből már nincsen sok.
Még 7.,8.,9.,10., és egy epilógus van hátra, ami valljuk be nem valami sok.
Pipáljatok és komizzatok a részhez hogy tudjam tetszett e vagy sem. Jöhet hideg meleg.
Feliratkozni is lehet.
Ölel és puszikál mindenkit: Secret Queen :)
Vissza költözött belém az a lány aki jó pár hónappal ezelőtt voltam.
Az életem végre sínen van és úgy tűnik úgy is marad már.
Én vagyok a legszerencsésebb ember úgy hiszem.
Hogy miért?
2 csodálatos barátnőm van akik minden helyzetben ott állnak mellettem és segítenek.
A világ leghelyesebb pasija az enyém.
És ezzel a pasival a közös gyermekünket várom aki történetesen fiú és alig 3 hónapon belül
megérkezik.
Van egy drága anyukám aki rengeteget segít nekem mindenben.
Ha nagyon drámai szeretnék lenni úgy fogalmaznék hogy "Végre megláttam a fényt az alagút
végén"
De sosem voltam nagy drámakirálynő, így maradjunk a hétköznapi nyelvezetnél.
Louis amikor elvitt magukhoz úgy éreztem magam mintha most lennék itt először.
Pedig nagyon nem.
Rettentő figyelmes és türelmes volt.
Régen mindig ott toporzékolt az ajtó előtt ha 10 percnél tovább voltam bent a fürdőben.
***
Álmosan pislogtam miközben az utolsó falat húsos tésztát lapátoltam magamba.
Ilyenkor jól jön a terhesség.
Rá foghatom ha 2x annyit eszek mint a barátom.
-Álmos vagy?-kérdezte pár perc csen után Lou.
-Csak egy kicsit.
Kimerített az orvoshoz szaladgálás.
Meg úgy általában ez az egész nap.-mosolyogtam rá.
-De megérte nem?-húzta sunyi vigyorra a száját.
-Teljes mértékben.-helyeseltem neki.
-Gyere feküdjünk egy kicsit le.
Aztán ha felkeltünk elmehetnénk valahova csak így, kettesben?-nézett rám szerelmetesen.
-Jó ötlet.-mondtam majd ott hagyva a koszos tányérom nagy nehezen elmentem a hálóig ahol csak
úgy ruhástul bedőltem az ágyba.
Olyan jó volt újra itt feküdni.
Mindennek jellegzetes Louis illata volt.
Imádom.
Még mielőtt mély álomba zuhantam volna, érzékeltem hogy barátom is befekszik mellém.
Karját lazán átdobta birtoklón a derekamon amin csak mosolyogni tudtam.
-Jó éjt tündérkém.-puszilt a nyakamba amitől kirázott a hideg.
-Neked is BooBear.-motyogtam félálomban.
(*3 órával később*)
Immár kipihenten ültem fel a a puha ágyban ezzel lerázva
magamról még mindig szundító kedvesem kezét.
Gondoltam átöltözök, remélve hogy van itt olyan ruhám amiben kimerek menni az utcára.
A gardróbban egész kis külön polcom volt amin az itt felejtett ruháim, cipőim és néhány
kiegészítőm sorakozott.
Elvettem egy fekete egybe részes földig érő, könnyű pamut ruhát tekintettel arra hogy odakint
még jó idő játszott.
Magamra húztam a ruhát, majd egy fekete strandpapucsot vettem még fel hozzá.
Smink híján maradtam természetes lány.
A hajamat egy egyszerű kontyba kötöttem a fejem tetején hogy ne zavarjon az arcomba lógó
aranybarna tincsek.
A konyhában összeütöttem egy gyors rántotta plusz pirítós vacsoraszerűséget.
Az óra 6 órát mutatott pontosan mikor megéreztem két kart a derekamon.
Míg régen teljesen át tudott ölelni, sőt.
Addig most épp hogy rám tudta kulcsolni a kezét.
Ez a has sok mindenben gátol.
-Jó délutánt.-puszilt a fülem tövébe amitől akaratlanul is, de felkuncogtam.-Mi ez a jó illat?-váltott
át rögtön éhes vagyok adj enni típusba.
Ilyenkor mintha Niallt látnám magam előtt.
Jut eszembe olyan rég találkoztam már a fiúkkal és barátnőikkel.
Majd szóba hozom valamikor.
-Rántotta és pirítós.-tudattam vele szerény kis vacsoráját.
-Istennő vagy.-suttogta mikor elkezdte enni az ételt.
-Ne túlozz.-jöttem zavarba.
-Sosem hazudok ilyenben, te is tudod.-kacsintott.
-Na és hová megyünk?-kérdeztem kíváncsian.
-Ahová szeretnél.
Csak mondd és én röpítelek is oda.-nevetett.
-Ú-uu- London Eye.
Olyan rég ültem fent rajta.-jöttem lázba pár pillanat alatt.
-Kérésed számomra parancs.-szalutált előttem mint egy katona.
(*Útban a London Eye felé*)
Mivel nyár volt ezért még rendesen világos volt a városban.
A nagy kereket már messziről is láttam az autóban ülve.
Mindig is szerettem rajta ülni.
Imádok a magasban lenni.
Onnan fentről mintha az egész világot láthatnám, olyan érzésem van néha.
Bár nem volt sötét azért mégis ki volt világítva, ezzel is jobb hangulatot varázsolva a bent ülőknek.
Hosszú sor állt előttünk, alig győztem kivárni.
Bár Lou felvetette hogy előrevisz, én nem akartam.
Minden egyes percet ki szeretnék élvezni amit vele töltöttem.
-Mit mondasz majd Paulnak?-jutott hirtelen eszembe.
-Semmit.
Nem szakíthat el mégegyszer tőled.-ígérte meg.
-Köszönöm.-adtam egy szűzies csókot a szájára.
-Szeretlek.-súgta a hajamba.
-Én is téged.-öleltem meg.
***
Pár percig ácsorogtunk még mikor jelzett a baba hogy le szeretne ülni.
-Louis.-görnyedtem össze.-Le kell ülnöm.
Most.-mondtam kicsit ingerültebben.
-Mi a baj?
Devon.
Ne ijessz rám kérlek.-motyogta rémülten.-Valaki.-kiabált.-Hozzon egy széket és valami ennivalót.
Kérem.-üvöltött.
Az összes ember aki ott volt a közelünkben hirtelen mind felénk fordultak.
Arcukon ahogy meglátták Lout felismerés gyúlt.
Majd amint engem is észrevettek kombinálni kezdtek.
Egy fiatal fiú szaladt felénk kezében egy összecsukható széket tartva, mögötte pedig egy kislány
rohant élelmiszeres zacskót lobogtatva.
(*Louis szemszögéből*)
Nem értem.
Egyszerűen képtelen vagyok felfogni mi is történik.
Az előbb még együtt nevettünk kis butaságokon, most pedig...
Hallom ahogy szirénáznak a mentőautók és emberek szólítgatnak engem.
De nem reagálok semmire.
Nem megy.
Egyedül az ő arcát nézem, fogom a kezét és azt mondogatom neki hogy nem lesz semmi baj.
De nehéz ezt elhinni miközben ő neki kitudja mekkora fájdalmai vannak.
Esküszöm átvállalnám tőle ezt az egészet ha lehetne, de nem.
Most csak annyit tehetek hogy ott vagyok vele és megpróbálok segíteni.
A következő amit észlelek hogy őt tolószékbe ültetik át míg engem fellökdösnek az autóra mellé.
Csak semmi baja ne legyen Istenem.
Kérlek.
Bármit megtennék csak hogy ő jobban legyen és ne kelljen hallanom a nyöszörgését ahogy
szenved.
-Uram.
Uram hall engem?-lépett elém egy egyenruhába öltözött mentős.
-Igen.-suttogom.
-Tudja mi történt most?-kérdezi.
-Nem.-mondom továbbra is suttogva és magam elé meredve.
-A kisasszonynak vérszegénysége van.-tájékoztatott ám én csak értetlen fejjel bámultam rá.-Ez
azt jelenti hogy kevés vas jutott a szervezetébe.
Ezt könnyen lehet kezelni.
Viszont ha huzamosabb ideig nem kezelik komplikáció léphet fel.
A magzat nem jut elég oxigénhez emiatt a fejlődő gyermek agya károsulhat.
Úgy tudom ez az első ilyen így nincs rá nagy esély hogy ez megtörtént.
Ajánlom hogy több olyan ételt egyen Miss Harries ami több vasat tartalmaz.-mondta gyorsan.
-Értem, odafigyelünk rá ezentúl.
Tehát akkor a baba rendben van?-kérdeztem.
-Igen.
Most néhány kérdést tennénk föl önnek.-mondta miközben elővett egy papírt.
***
Nagyon rég éreztem ennyire tehetetlennek magamat.
Csak ültem Dev ágya mellett és beszéltem.
A családját és a barátait már értesítettem a dologról ahogy az én rokonaim és barátimat is.
A fiúk nagyon kedvesek voltak.
Mind bejöttek pár órára és a kórházi szobát megtöltötték virágokkal, csokival, lufikkal és még
rengeteg sok mindennel.
Éppen azt meséltem Devonnak hogy hogyan éreztem magam mikor nem volt mellettem mikor
elkezdett ébredezni.
Azonnal hívtam az orvost aki pár pillanat múlva megérkezett.
Kitessékelt a teremből majd a szokott módon rutin vizsgálatokat kezdett végezni barátnőmön.
Amint úgy ítélték hogy tényleg jobban van, visszamehettem hozzá.
-Szia.-köszöntem halkan.
-Szia.-mosolygott erőtlenül majd feltornázta magát ülőhelyzetbe.
-Többet ne ijessz így rám rendben.-mondtam neki elakadó torokkal.
-Sajnálom hogy elcsesztem a mai napot.-szabadkozott.
-Ilyet még csak ne is mondj.
Nem a te hibád.-vigasztaltam.
Hosszú órákon át tartottuk egymást szóval egészen addig míg le nem járt a látogatási idő.
Engem mondjuk úgy kellett egy testesebb nővérnek kihurcolnia amin a még bent lévő emberek jót
mosolyogtak.
***
Nehezen jött álom a szememre.
Nem csoda.
Épp hogy visszaszereztem a barátnőmet, már el kellett hogy engedjem.
Csak én lehetek ilyen szerencsétlen.
Jobban oda kellet volna rá figyelnem.
Akkor nem történt volna meg ez.
Jöjjön csak haza.
Úgy el fogom kényeztetni hogy csak na.
Nem érdekel mit fog szólni Paul.
Amíg meg nem szül én nem mozdulok mellőle.
És utána sem.
Mert ígérem többet nem engedem hogy kicsússzon a kezeim közül.
Sziasztok Manók.
Tudom késtem a résszel ami miatt nagyon szeretnék bocsánatot kérni de edzésem volt.
És van ennél rosszabb is.A jövő héten taekwon-do edzőtáborban leszek ami azt jelenti hogy napi 10 óra
edzés körülbelül.
Mire hazaérek nem biztos hogy képes leszek még részeket is írni.
De megpróbálom.
Egy hét múlva gőzerővel fogom hozni a fejezeteket amiből már nincsen sok.
Még 7.,8.,9.,10., és egy epilógus van hátra, ami valljuk be nem valami sok.
Pipáljatok és komizzatok a részhez hogy tudjam tetszett e vagy sem. Jöhet hideg meleg.
Feliratkozni is lehet.
Ölel és puszikál mindenkit: Secret Queen :)
2014. július 16., szerda
05.
Sziasztok drága egyetlen olvasóim!
Köszönöm szépen a 2 feliratkozót. Nagyon örülök neki és a közel 120 oldalmegjelenítést 2 nap alatt.
A részről annyit hogy kicsit rövidke lett a többihez képest, viszont ez a 2. fejezet amit ma töltök fel.
Ez azért van mert holnap nem biztos hogy lesz rész, persze fogok azért írni és amint kész a 06. rögtön
feltöltöm. Oldalt szavazzatok hogy boldog, szomorú ill. semleges legyen a történet vége.
Komizni ér. Nagyon boldog lennék pár kedves szóért.
Ölel mindenkit: Secret Queen. :)
Emlékeztetőül:
Magam mellől halottam egy morgó hangot de én csak arra tudtam gondolni hogy kisfiút várok.
Dave William Harries.
A kis papírdarabbal letöröltem magamról a folyadékot majd megköszönve a CD-t indultam ki.
-Devon. Hé Devon itt vagy?-lóbálta meg kezeit Eleanor az arcom előtt.
-Kisfiú.-suttogtam majd könnyekben törtem ki.
-Jajj édes, nyugi.
Csssst.
Semmi baj.-ölelt meg Ros.
-Egy csodás kisfiút.-hallottam meg magam mellől egy ismerős hangot.
Egy túl ismerős hangot...
-Louis?-kérdeztem félrebillentett fejjel.
-Az egyetlen és pótolhatatlan.-vigyorgott.-Figyelj Dev, beszélnünk kell.-lett hirtelen komoly.
-Nem hiszem hogy nekünk ké...-kezdtem de Lou félbeszakított.
-Kérlek Devon.
2 percet kérek, nem többet.-könyörgött.
-De nem több.-engedtem magam.
Hirtelen ott termett mellettem majd minden ellenkezésem ellenére kezemet fogva kezdett húzni
egy üres szoba felé.
Bent nem volt semmi pár széken és asztalon kívül.
Mindketten leültünk egy-egy székre és hallgattunk.
A csendet Loui törte meg.
-Egy oltári nagy hülye, tahó vagyok.-kezdte.-El sem tudod hinni Devon milyen mérges voltam
magamra azután hogy elmentem Eleanor lakosztályából.
Nem tudom mit miért mondtam.
Egyszerűen bepánikoltam.
Féltem ettől a hirtelen jött apaságtól ami rám vár.
Hogy majd biztos elcseszek valamit, vagy nem tudom.
Most sem tudom mit kéne mondanom, annyi minden van a fejemben amit el szeretnék neked
mondani de nem merek.
Szeretlek Devon.
Mindennél jobban.
Az éltemnél is jobban.
Nélküled nincs értelme itt lennem ezen a kibaszott világon.
Én voltam a legszerencsésebb ember amikor igent mondtál arra hogy leszel a barátnőm.
Hidd el, utána napokig rózsaszín felhőkön úszkáltam.
te melletted újra önmagam lehetek.
Nem kell megjátszanom magam.
Ha épp rossz kedvem van akkor te tűröd hogy ordibáljak, aztán csak leülsz mellém és én belőlem
elpárolog minden düh.
Te vagy az életem.
Nem tudom mi lenne most velem ha te nem lennél mellettem.
Ez a pár hónap nélküled számomra egy örökké tartó kínzás volt.
Nem tudom hogy lehettem olyan hülye hogy hagytalak egy ilyen hülyeség miatt veszni.
Kellesz nekem Devon.
Mindennél jobban kellesz nekem.
A babával, a kisfiúnkkal együtt.
A mi gyermekünkkel együtt.-fejezte be beszédét majd minden előzetes nélkül mellettem termett
és megcsókolt.
Azt hiszem ez a csók számomra többet mondott minden egyes szónál amit kiejtett.
Habozás nélkül csókoltam vissza és engedtem hogy tartsa remegő, elernyedt testem.
Egyik kezével gyengéden fogta arcomat, míg a másikkal csípőmet markolászta.
Csókja gyengéd volt de ugyanakkor erős is.
Pont olyan mint anno pár évvel ezelőtt.
Minden egyes érintése számomra felér egy áramütéssel.
Mint legelőször.
És úgy is éreztem magam mint akkor.
Mert én akkor is majd elolvadtam karjaiban, így kezeim jobb dolog esetén hajába vezettem.
Emlékszem mindig hogy ki volt akadva ha tönkre tettem a haját, de ha csókolózás közben
markolásztam, az más volt.
Puha tincsei vannak amik megadóan simultak tenyeremhez.
Sosem értettem hogy lehet ő rám ilyen hatással.
De az idő fogytával rájöttem.
Szeretem.
Felfoghatatlanul és elmondhatatlanul.
Ez az igaz szerelem.
Levegőhiány miatt váltak el ajkaink ami egyikőnknek sem okozott felettébb nagy örömet.
-Megbocsátasz?-suttogta hajamba Louis.
-Már rég megbocsátottam.-csókoltam meg újra.
Ez most más volt.
Ebben minden egyes szerelmét megpróbálta belesűríteni és megmutatni nekem hogy ő tényleg
komolyan gondolja az előbb elhangzott szavakat.
Hiszek neki.
-Szóval kisfiú.-mondta félhangosan levegőért kapkodva.
-Kisfiú. Dave William Tomlinson.-mondtam majd az utolsó szót megnyomva átöleltem.
-Mi más?-kuncogott a fülembe amitől újra átjárt az a jól eső bizsergés.
Imádtam hogy ennyi év után is képes belőlem ilyet kiváltani.
Csak reménykedem benne hogy ő is ezt érzi, vagy legalább a felét is annak amit én.
-Szeretlek.-mondta ki újra azt a szót amit az ő szájából szeretek a legjobban hallani.
-Én is téged leírhatatlanul-döntöttem homlokom az övének.
Ez a meghitt pillanat sem tarthatott sokáig mivel van két türelmetlen barátnőm odakint akik
feltehetőleg végig hallgatták az egész párbeszédünket, most hangosan kopogtattak az ajtón.
Meg sem várva azt hogy jelezzük, bejöhetnek, ők maguk nyitottak be, majd nagy örömujjongás
közepette a nyakamba vetették magukat.
-Hé lányok, csak óvatosan, bent egy pici Tomlinson lakozik.-mosolygott Lou.
-Te csak fogd be.-ripakodott rá Eleanor nevetve.-Szent a béke?-kérdezte.
-Szent a béke.-mondtuk egyszerre Tommoval.
-Csókot, csókot, csókot.-kántálta Ros sunyi vigyorral az arcán.
Lou afféle, mutassunk egy kis műsort nekik nézéssel magához rántott és újra kábulatba ejtett.
Csak a hangos húúú-zásra váltunk szét.
Én pipacs vörös fejjel álltam a lányok "Az este kifaggatunk" pillantásait és indultunk meg kifele...
Köszönöm szépen a 2 feliratkozót. Nagyon örülök neki és a közel 120 oldalmegjelenítést 2 nap alatt.
A részről annyit hogy kicsit rövidke lett a többihez képest, viszont ez a 2. fejezet amit ma töltök fel.
Ez azért van mert holnap nem biztos hogy lesz rész, persze fogok azért írni és amint kész a 06. rögtön
feltöltöm. Oldalt szavazzatok hogy boldog, szomorú ill. semleges legyen a történet vége.
Komizni ér. Nagyon boldog lennék pár kedves szóért.
Ölel mindenkit: Secret Queen. :)
Emlékeztetőül:
Magam mellől halottam egy morgó hangot de én csak arra tudtam gondolni hogy kisfiút várok.
Dave William Harries.
A kis papírdarabbal letöröltem magamról a folyadékot majd megköszönve a CD-t indultam ki.
-Devon. Hé Devon itt vagy?-lóbálta meg kezeit Eleanor az arcom előtt.
-Kisfiú.-suttogtam majd könnyekben törtem ki.
-Jajj édes, nyugi.
Csssst.
Semmi baj.-ölelt meg Ros.
-Egy csodás kisfiút.-hallottam meg magam mellől egy ismerős hangot.
Egy túl ismerős hangot...
-Louis?-kérdeztem félrebillentett fejjel.
-Az egyetlen és pótolhatatlan.-vigyorgott.-Figyelj Dev, beszélnünk kell.-lett hirtelen komoly.
-Nem hiszem hogy nekünk ké...-kezdtem de Lou félbeszakított.
-Kérlek Devon.
2 percet kérek, nem többet.-könyörgött.
-De nem több.-engedtem magam.
Hirtelen ott termett mellettem majd minden ellenkezésem ellenére kezemet fogva kezdett húzni
egy üres szoba felé.
Bent nem volt semmi pár széken és asztalon kívül.
Mindketten leültünk egy-egy székre és hallgattunk.
A csendet Loui törte meg.
-Egy oltári nagy hülye, tahó vagyok.-kezdte.-El sem tudod hinni Devon milyen mérges voltam
magamra azután hogy elmentem Eleanor lakosztályából.
Nem tudom mit miért mondtam.
Egyszerűen bepánikoltam.
Féltem ettől a hirtelen jött apaságtól ami rám vár.
Hogy majd biztos elcseszek valamit, vagy nem tudom.
Most sem tudom mit kéne mondanom, annyi minden van a fejemben amit el szeretnék neked
mondani de nem merek.
Szeretlek Devon.
Mindennél jobban.
Az éltemnél is jobban.
Nélküled nincs értelme itt lennem ezen a kibaszott világon.
Én voltam a legszerencsésebb ember amikor igent mondtál arra hogy leszel a barátnőm.
Hidd el, utána napokig rózsaszín felhőkön úszkáltam.
te melletted újra önmagam lehetek.
Nem kell megjátszanom magam.
Ha épp rossz kedvem van akkor te tűröd hogy ordibáljak, aztán csak leülsz mellém és én belőlem
elpárolog minden düh.
Te vagy az életem.
Nem tudom mi lenne most velem ha te nem lennél mellettem.
Ez a pár hónap nélküled számomra egy örökké tartó kínzás volt.
Nem tudom hogy lehettem olyan hülye hogy hagytalak egy ilyen hülyeség miatt veszni.
Kellesz nekem Devon.
Mindennél jobban kellesz nekem.
A babával, a kisfiúnkkal együtt.
A mi gyermekünkkel együtt.-fejezte be beszédét majd minden előzetes nélkül mellettem termett
és megcsókolt.
Azt hiszem ez a csók számomra többet mondott minden egyes szónál amit kiejtett.
Habozás nélkül csókoltam vissza és engedtem hogy tartsa remegő, elernyedt testem.
Egyik kezével gyengéden fogta arcomat, míg a másikkal csípőmet markolászta.
Csókja gyengéd volt de ugyanakkor erős is.
Pont olyan mint anno pár évvel ezelőtt.
Minden egyes érintése számomra felér egy áramütéssel.
Mint legelőször.
És úgy is éreztem magam mint akkor.
Mert én akkor is majd elolvadtam karjaiban, így kezeim jobb dolog esetén hajába vezettem.
Emlékszem mindig hogy ki volt akadva ha tönkre tettem a haját, de ha csókolózás közben
markolásztam, az más volt.
Puha tincsei vannak amik megadóan simultak tenyeremhez.
Sosem értettem hogy lehet ő rám ilyen hatással.
De az idő fogytával rájöttem.
Szeretem.
Felfoghatatlanul és elmondhatatlanul.
Ez az igaz szerelem.
Levegőhiány miatt váltak el ajkaink ami egyikőnknek sem okozott felettébb nagy örömet.
-Megbocsátasz?-suttogta hajamba Louis.
-Már rég megbocsátottam.-csókoltam meg újra.
Ez most más volt.
Ebben minden egyes szerelmét megpróbálta belesűríteni és megmutatni nekem hogy ő tényleg
komolyan gondolja az előbb elhangzott szavakat.
Hiszek neki.
-Szóval kisfiú.-mondta félhangosan levegőért kapkodva.
-Kisfiú. Dave William Tomlinson.-mondtam majd az utolsó szót megnyomva átöleltem.
-Mi más?-kuncogott a fülembe amitől újra átjárt az a jól eső bizsergés.
Imádtam hogy ennyi év után is képes belőlem ilyet kiváltani.
Csak reménykedem benne hogy ő is ezt érzi, vagy legalább a felét is annak amit én.
-Szeretlek.-mondta ki újra azt a szót amit az ő szájából szeretek a legjobban hallani.
-Én is téged leírhatatlanul-döntöttem homlokom az övének.
Ez a meghitt pillanat sem tarthatott sokáig mivel van két türelmetlen barátnőm odakint akik
feltehetőleg végig hallgatták az egész párbeszédünket, most hangosan kopogtattak az ajtón.
Meg sem várva azt hogy jelezzük, bejöhetnek, ők maguk nyitottak be, majd nagy örömujjongás
közepette a nyakamba vetették magukat.
-Hé lányok, csak óvatosan, bent egy pici Tomlinson lakozik.-mosolygott Lou.
-Te csak fogd be.-ripakodott rá Eleanor nevetve.-Szent a béke?-kérdezte.
-Szent a béke.-mondtuk egyszerre Tommoval.
-Csókot, csókot, csókot.-kántálta Ros sunyi vigyorral az arcán.
Lou afféle, mutassunk egy kis műsort nekik nézéssel magához rántott és újra kábulatba ejtett.
Csak a hangos húúú-zásra váltunk szét.
Én pipacs vörös fejjel álltam a lányok "Az este kifaggatunk" pillantásait és indultunk meg kifele...
04.
Emlékeztetőül:
Csend volt, ám ezúttal már nem volt se feszült, se kínos.
inkább megnyugtató.
Én mégis úgy éreztem meg kell törnöm.
Azt mondtam ki ami legjobban fájt.
-Én még mindig szeretem őt.-szipogtam majd fejem Ros mellkasába temettem.
-Tudom Devon.
Nagyon is jól tudom.-suttogta.
Kezével köröket írt le a hátamon.Újabb pár perc csen után most Eleanor nyitotta szóra s száját.
-És ő is szeret téged.
Nagyon.-ült le mellém és újra nyugtatni kezdett.
Tudom hogy megígértem többet nem gondolok rád, de nehéz.
Minden egyes kis dologról te jutsz az eszembe.
Mindenütt ott vagy.
Újabb egy hónap telt el azóta az incidens óta.
Eleanor sokat hív és órákon át képes szóval tartani.
Azt is ő mondta hogy már nem az ál barátnőd.
Jó tudni.
Ma megyünk újra orvoshoz hogy megtudjuk mi lesz a baba neme.
Remélem majd a te szemeidet örökli, legalább ez emlékeztetne arra hogy ki is a gyerek apja.
Sajnálom hogy ő nem ismerhet majd meg téged.
Tudom milyen érzés apa nélkül felnőni.
Nagyon is jól tudom.
Lassan kezdek hozzászokni a tényhez hogy te már nem vagy az enyém.
És soha nem is leszel már.
Ígérem ha már lesz elég nagy a kicsi megmutatok neki pár dalt ami tőled/tőletek van.
Majd esetleg ha túl sokat kérdezősködne rászánom magam és elárulom az igazat.
Nem értelek Louis.
Pár hónapja még azt tervezgettük hogy összeházasodunk és lesz majd sok sok gyerekünk.
Most pedig hogy ez bekövetkezett te eltaszítod magadtól.
Annyira hiányzol BooBear.
Leírhatatlanul.
{*útban a kórház felé*}
-Elhívtam Eleanort is.
Remélem nem gond.-kérdezte Ros.
-Nem dehogy.
Nagyon kedves lány ő.-nyugtattam meg.
-Akkor jó. Mindjárt itt lesz. Addig kérsz egy teát?-furdult felém a kezében egy tea filterrel.
-Az most jól esne.
Izgulok Rosette.
Mi van ha...-kezdtem volna ha nem szólal meg a csengő.
Pár perccel később még egy emberrel lettünk többen.
El tényleg nagyon aranyos.
Eltereli a figyelmemet a sok csacsogásával.
-És hogy érzed? Fiú vagy lány lesz?-kíváncsiskodott El.
-Számomra csak az a fő hogy egészséges legyen.
De ha muszály szerintem fiú.-mosolyodtam el halványan.
-Fiú? Nem, nem, lány és kész.-szólt Ros.-Rózsaszín ruhákat akarok vásárolni.-mondta mire mind
elnevettük magunkat.
-Gondolom nem Tomlinson lesz a vezeték neve ugye?-pillantott rám Eleanor.
-Igen.-helyeseltem.-Ha fiú akkor Dave Harries.
Talán középső névnek mehet a William.
Ha lány akkor pedig Evelyn Marie Harries.
Az édesanyám után.-mosolyogtam.
-Szép nevek.-dicsértek meg a lányok.
-Szerinted kíváncsi lesz valaha a gyerekre?-kérdezett rá Ros burkoltan arra hogy Lou szeretné
majd egyszer is megismerni a saját vérét.
-Nem tudom. De nem. Úgy gondolom nem.-hajtottam le a fejem.
-Csak ne légy ebben olyan biztos.
Louis most meg van zavarodva.
Hidd el fog ő még a bocsánatodért esedezni.-biztatott Eleanor.
-Már nem reménykedem.-sóhajtottam.
-Mert hülye vagy.
Legyen csak igazam és olyan jót fogok rajtad mulatni és hónapokig azt fogom hajtogatni hogy "én
megmondtam.!"-nevetett Ros.
-Legyen úgy.-adtam meg magam.-Kész van már a tea?-kérdeztem arra utalva hogy már rég
feltette a vizet forrni.
-Uhh. Basszus.-pattant fel a helyéről Rosette és futott a tűzhelyhez.
Pár perc múlva már a gőzölgő teával előttem üldögéltem miközben hallgattam a lányok
eszmecseréjét arról hogy akkor most fiú vagy lány lesz e.?
-Ideje lesz indulni Devon.-nézett az órájára Eleanor.
-Igen- az út oda 30 perc úgyhogy siessünk.-terelt minket kifelé Ros.
Automatikusan nyúltam már az autó kulcsért mikor barátnőm rácsapott a kezemre.
-A-a. Még csak az kéne hogy te vezess.
Majd én.-vette el a kezemből a fém tárgyat majd az ujján pörgetve indult ki.
A kocsiban én ültem hátul azzal az utasítással hogyha rosszul lennék le tudjak feküdni.
Hát köszi, tisztára úgy érzem magam mintha most készülnék szülni.
-Öveket be.-utasított rendre minket Ros.
Az út oda felettébb csendes volt aminek kifejezetten örültem.
Így volt időm átgondolni a dolgokat.
Fura belegondolni hogy alig 3 hónap múlva anya leszek.
Egyedülálló anya.
Ez fáj a legjobban, hogy a kicsi mellett nem lesz egy férfi.
Egy családba kell apa.
És hogy miért?
Elmondom én nektek.
Ha lány lesz és nagyobbacska, akkor az apának kell majd két lábbal kirúgnia a házból az
udvarlókat.
Ő az aki majd ha adok neki pénz visszaveszi a felét azzal a mondattal hogy "Elkényezteted a
gyereket."
Ő az aki majd elveri azt a fiút aki összetörte a lányunk szívét.
És ő az aki megmondja neki hogy gyönyörű, lesz még 100 fiúja.
Ha esetleg fiú lesz, ő az aki majd megveszi neki az első játékautóját.
Aki elviszi az első focimeccsére.
Aki majd tanácsokat ad neki a lányok terén.
Ezért kell egy apa.
Csonka családban fog felnőni ez a kis apróság aki az égvilágon semmiről sem tehet.
Időközben észre sem vettem hogy megérkeztünk a kórházhoz.
A nagy magas fehér épület tetején a piros kereszttel.
Bárhol felismerem.
Kissé remegő lábakkal szálltam ki a fekete Audiból a parkolóban.
-Minden okés?-jött oda hozzám El aggódva.
-igen csak. Semmi.-most mondjam el neki hogy min gondolkodtam.
Áá, inkább nem.
A végén még ő is hozzám költözik csak hogy ne érezzem magam egyedül.
A két lány megállt a két oldalamon majd kart karba öltve indultunk be.
A kórháznak jellegzetes szaga van amit koránt sem neveznék jónak.
Büdös klórszag.
Túl nagy tisztaság.
Mindenhol fehér, amitől az ember úgy érzi mindjárt kifolynak a szemei.
Ez a kórház.
A recepciós pultnál egy öreg néni ült szemén nagy keretes szemüveggel, száján hatalmas
mosollyal.
-Jó napot. A barátnőm vizsgálatra jött Dr. Dalivenhez.-mosolygott a hölgyre Rosette.
-És melyikőjük jött?-kérdezte a papírjait bújva.
-Én. Devon Harries.-szóltam.
-Harries, Harries, Harries.-motyogta az orra alatt majd szeme felcsillant amint a megfelelő
dokumentumhoz ért.
-Áhá. Megvan. Ms. Harriest Dr. Daliven a 3. emeleten a 224-es rendelőben várja.-mondta
kedvesen.
-Köszönöm szépen. Viszlát.-köszöntem el majd két barátnőm kezét megfogva vágtam neki a 3.
emeletnek.
Lépcsőn.
-Nem akarsz inkább lifttel menni?-kérdezte El.
-Nem.
Én olyanba nem szállok be.
Egyszer elég volt.-sziszegtem majd indultam tovább a lépcsőház felé.
Kissé lihegve de feljutottunk és megtaláltuk a keresett szobát.
Félve és remegő kezekkel kopogtam be az ajtón ami azon nyomban nyílt is és egy 40-es éveiben
járó férfi nézett ki rajta.
-Miss Harries?-kérdezte összeráncolt szemöldökkel.
-Én vagyok az igen. Devon Harries.-nyújtottam kezem bemutatkozásképp.
-Dr. Daliven.-fogadta el a jobbom.-kérem fáradjon beljebb. A két hölgy is be szeretne jönni?-
nézett az említettekre.
-Szabad?-jött lázba Ros.
-Ha a kisasszonyt nem zavarja, engem se.-mondta.
-Gyertek csak.-mosolyogtam.
-Én is?-kerekedett el Eleanor szeme.
-Persze.-néztem rá.
Az orvos azonnal munkához látott a műszereivel.
Én pedig felhúzott lábakkal, óriási pocakkal feküdtem az ágyon.
Nem kicsit éreztem úgy magam mint a hentes asztalon.
Á, dehogy.
-Ez kicsit kellemetlen lesz.-szólt előre Dr. Daliven majd egy hideg, csúszós valamit öntött a
hasamra.
Párszor azzal az ultrahangos izével körbe mozgatta ott majd mintha csak az időjárásról
beszélgetnénk fordult felém.
-Kisfiút vár.-közölte.
Magam mellől halottam egy morgó hangot de én csak arra tudtam gondolni hogy kisfiút várok.
Dave William Harries.
A kis papírdarabbal letöröltem magamról a folyadékot majd megköszönve a CD-t indultam ki.
-Devon. Hé Devon itt vagy?-lóbálta meg kezeit Eleanor az arcom előtt.
-Kisfiú.-suttogtam majd könnyekben törtem ki.
-Jajj édes, nyugi.
Csssst.
Semmi baj.-ölelt meg Ros.
-Egy csodás kisfiút.-hallottam meg magam mellől egy ismerős hangot.
Egy túl ismerős hangot...
Csend volt, ám ezúttal már nem volt se feszült, se kínos.
inkább megnyugtató.
Én mégis úgy éreztem meg kell törnöm.
Azt mondtam ki ami legjobban fájt.
-Én még mindig szeretem őt.-szipogtam majd fejem Ros mellkasába temettem.
-Tudom Devon.
Nagyon is jól tudom.-suttogta.
Kezével köröket írt le a hátamon.Újabb pár perc csen után most Eleanor nyitotta szóra s száját.
-És ő is szeret téged.
Nagyon.-ült le mellém és újra nyugtatni kezdett.
Tudom hogy megígértem többet nem gondolok rád, de nehéz.
Minden egyes kis dologról te jutsz az eszembe.
Mindenütt ott vagy.
Újabb egy hónap telt el azóta az incidens óta.
Eleanor sokat hív és órákon át képes szóval tartani.
Azt is ő mondta hogy már nem az ál barátnőd.
Jó tudni.
Ma megyünk újra orvoshoz hogy megtudjuk mi lesz a baba neme.
Remélem majd a te szemeidet örökli, legalább ez emlékeztetne arra hogy ki is a gyerek apja.
Sajnálom hogy ő nem ismerhet majd meg téged.
Tudom milyen érzés apa nélkül felnőni.
Nagyon is jól tudom.
Lassan kezdek hozzászokni a tényhez hogy te már nem vagy az enyém.
És soha nem is leszel már.
Ígérem ha már lesz elég nagy a kicsi megmutatok neki pár dalt ami tőled/tőletek van.
Majd esetleg ha túl sokat kérdezősködne rászánom magam és elárulom az igazat.
Nem értelek Louis.
Pár hónapja még azt tervezgettük hogy összeházasodunk és lesz majd sok sok gyerekünk.
Most pedig hogy ez bekövetkezett te eltaszítod magadtól.
Annyira hiányzol BooBear.
Leírhatatlanul.
{*útban a kórház felé*}
-Elhívtam Eleanort is.
Remélem nem gond.-kérdezte Ros.
-Nem dehogy.
Nagyon kedves lány ő.-nyugtattam meg.
-Akkor jó. Mindjárt itt lesz. Addig kérsz egy teát?-furdult felém a kezében egy tea filterrel.
-Az most jól esne.
Izgulok Rosette.
Mi van ha...-kezdtem volna ha nem szólal meg a csengő.
Pár perccel később még egy emberrel lettünk többen.
El tényleg nagyon aranyos.
Eltereli a figyelmemet a sok csacsogásával.
-És hogy érzed? Fiú vagy lány lesz?-kíváncsiskodott El.
-Számomra csak az a fő hogy egészséges legyen.
De ha muszály szerintem fiú.-mosolyodtam el halványan.
-Fiú? Nem, nem, lány és kész.-szólt Ros.-Rózsaszín ruhákat akarok vásárolni.-mondta mire mind
elnevettük magunkat.
-Gondolom nem Tomlinson lesz a vezeték neve ugye?-pillantott rám Eleanor.
-Igen.-helyeseltem.-Ha fiú akkor Dave Harries.
Talán középső névnek mehet a William.
Ha lány akkor pedig Evelyn Marie Harries.
Az édesanyám után.-mosolyogtam.
-Szép nevek.-dicsértek meg a lányok.
-Szerinted kíváncsi lesz valaha a gyerekre?-kérdezett rá Ros burkoltan arra hogy Lou szeretné
majd egyszer is megismerni a saját vérét.
-Nem tudom. De nem. Úgy gondolom nem.-hajtottam le a fejem.
-Csak ne légy ebben olyan biztos.
Louis most meg van zavarodva.
Hidd el fog ő még a bocsánatodért esedezni.-biztatott Eleanor.
-Már nem reménykedem.-sóhajtottam.
-Mert hülye vagy.
Legyen csak igazam és olyan jót fogok rajtad mulatni és hónapokig azt fogom hajtogatni hogy "én
megmondtam.!"-nevetett Ros.
-Legyen úgy.-adtam meg magam.-Kész van már a tea?-kérdeztem arra utalva hogy már rég
feltette a vizet forrni.
-Uhh. Basszus.-pattant fel a helyéről Rosette és futott a tűzhelyhez.
Pár perc múlva már a gőzölgő teával előttem üldögéltem miközben hallgattam a lányok
eszmecseréjét arról hogy akkor most fiú vagy lány lesz e.?
-Ideje lesz indulni Devon.-nézett az órájára Eleanor.
-Igen- az út oda 30 perc úgyhogy siessünk.-terelt minket kifelé Ros.
Automatikusan nyúltam már az autó kulcsért mikor barátnőm rácsapott a kezemre.
-A-a. Még csak az kéne hogy te vezess.
Majd én.-vette el a kezemből a fém tárgyat majd az ujján pörgetve indult ki.
A kocsiban én ültem hátul azzal az utasítással hogyha rosszul lennék le tudjak feküdni.
Hát köszi, tisztára úgy érzem magam mintha most készülnék szülni.
-Öveket be.-utasított rendre minket Ros.
Az út oda felettébb csendes volt aminek kifejezetten örültem.
Így volt időm átgondolni a dolgokat.
Fura belegondolni hogy alig 3 hónap múlva anya leszek.
Egyedülálló anya.
Ez fáj a legjobban, hogy a kicsi mellett nem lesz egy férfi.
Egy családba kell apa.
És hogy miért?
Elmondom én nektek.
Ha lány lesz és nagyobbacska, akkor az apának kell majd két lábbal kirúgnia a házból az
udvarlókat.
Ő az aki majd ha adok neki pénz visszaveszi a felét azzal a mondattal hogy "Elkényezteted a
gyereket."
Ő az aki majd elveri azt a fiút aki összetörte a lányunk szívét.
És ő az aki megmondja neki hogy gyönyörű, lesz még 100 fiúja.
Ha esetleg fiú lesz, ő az aki majd megveszi neki az első játékautóját.
Aki elviszi az első focimeccsére.
Aki majd tanácsokat ad neki a lányok terén.
Ezért kell egy apa.
Csonka családban fog felnőni ez a kis apróság aki az égvilágon semmiről sem tehet.
Időközben észre sem vettem hogy megérkeztünk a kórházhoz.
A nagy magas fehér épület tetején a piros kereszttel.
Bárhol felismerem.
Kissé remegő lábakkal szálltam ki a fekete Audiból a parkolóban.
-Minden okés?-jött oda hozzám El aggódva.
-igen csak. Semmi.-most mondjam el neki hogy min gondolkodtam.
Áá, inkább nem.
A végén még ő is hozzám költözik csak hogy ne érezzem magam egyedül.
A két lány megállt a két oldalamon majd kart karba öltve indultunk be.
A kórháznak jellegzetes szaga van amit koránt sem neveznék jónak.
Büdös klórszag.
Túl nagy tisztaság.
Mindenhol fehér, amitől az ember úgy érzi mindjárt kifolynak a szemei.
Ez a kórház.
A recepciós pultnál egy öreg néni ült szemén nagy keretes szemüveggel, száján hatalmas
mosollyal.
-Jó napot. A barátnőm vizsgálatra jött Dr. Dalivenhez.-mosolygott a hölgyre Rosette.
-És melyikőjük jött?-kérdezte a papírjait bújva.
-Én. Devon Harries.-szóltam.
-Harries, Harries, Harries.-motyogta az orra alatt majd szeme felcsillant amint a megfelelő
dokumentumhoz ért.
-Áhá. Megvan. Ms. Harriest Dr. Daliven a 3. emeleten a 224-es rendelőben várja.-mondta
kedvesen.
-Köszönöm szépen. Viszlát.-köszöntem el majd két barátnőm kezét megfogva vágtam neki a 3.
emeletnek.
Lépcsőn.
-Nem akarsz inkább lifttel menni?-kérdezte El.
-Nem.
Én olyanba nem szállok be.
Egyszer elég volt.-sziszegtem majd indultam tovább a lépcsőház felé.
Kissé lihegve de feljutottunk és megtaláltuk a keresett szobát.
Félve és remegő kezekkel kopogtam be az ajtón ami azon nyomban nyílt is és egy 40-es éveiben
járó férfi nézett ki rajta.
-Miss Harries?-kérdezte összeráncolt szemöldökkel.
-Én vagyok az igen. Devon Harries.-nyújtottam kezem bemutatkozásképp.
-Dr. Daliven.-fogadta el a jobbom.-kérem fáradjon beljebb. A két hölgy is be szeretne jönni?-
nézett az említettekre.
-Szabad?-jött lázba Ros.
-Ha a kisasszonyt nem zavarja, engem se.-mondta.
-Gyertek csak.-mosolyogtam.
-Én is?-kerekedett el Eleanor szeme.
-Persze.-néztem rá.
Az orvos azonnal munkához látott a műszereivel.
Én pedig felhúzott lábakkal, óriási pocakkal feküdtem az ágyon.
Nem kicsit éreztem úgy magam mint a hentes asztalon.
Á, dehogy.
-Ez kicsit kellemetlen lesz.-szólt előre Dr. Daliven majd egy hideg, csúszós valamit öntött a
hasamra.
Párszor azzal az ultrahangos izével körbe mozgatta ott majd mintha csak az időjárásról
beszélgetnénk fordult felém.
-Kisfiút vár.-közölte.
Magam mellől halottam egy morgó hangot de én csak arra tudtam gondolni hogy kisfiút várok.
Dave William Harries.
A kis papírdarabbal letöröltem magamról a folyadékot majd megköszönve a CD-t indultam ki.
-Devon. Hé Devon itt vagy?-lóbálta meg kezeit Eleanor az arcom előtt.
-Kisfiú.-suttogtam majd könnyekben törtem ki.
-Jajj édes, nyugi.
Csssst.
Semmi baj.-ölelt meg Ros.
-Egy csodás kisfiút.-hallottam meg magam mellől egy ismerős hangot.
Egy túl ismerős hangot...
2014. július 15., kedd
03.
Emlékeztetőül:
Csendben sétáltunk fel a 4.-re a 428-as szobába.
Nem kezdtem nézelődni, csupán az első ülőalkalmatosságra levetődtem.
Nem vagyok illetlen.
Terhes volnék.
Ros mellettem foglalt helyet, míg El egy fotelben Lou pedig egy bárszéken.
-Szóval...-kezdte Eleanor.
-Szóval.
Sokat gondolkodtam hogy is kéne ezt elkezdeni Devon.
Sok mindent félre értesz és ennek te és Lou isszátok a levét.
Gondolom ismered Pault a menedzsmentet.?-nézett rám kérdőn mire bólintottam egyet.-Az egészet
ő találta ki.
Nem akarta hogy te is tudd hogy mindez még élethűbb legyen.-mondta én pedig csak összeráncolt
szemöldökkel bólintottam.
-Gondolom nem nagyon érted mit hablatyolok itt össze, úgyhogy megpróbálom kicsit érthetőbben
elmagyarázni ha már valaki nem képes segíteni.-célzott Louisra aki a bárszéken ülve maga elé
meredt
.-Tehát Paul azt agyalta ki hogy mivel ti már 2 éve együtt vagytok, így nincs körülöttetek nagy
"por".
A rajongók szeretnek téged és elfogadnak és mivel a bandának ez jó címlap téma így gondolt még
egyet és egy csapással két legyet ütött.
Én sem tudtam hogy mire készül az én menedzserem míg végül kiderült hogy azzal keltik életre az
én munkámat hogy egy világsztárral fogok járni.
Itt jött a képbe Louis.
Az egész az lett volna hogy én megszerzem Tommot tőled így én leszek a barát lopó te pedig a
szenvedő alany.
6 hónapig kell ezt játszanunk majd nyilvánosan szakítunk Loui pedig vissza megy hozzád.-fejezte
be.
Nem tudtam mit válaszolni így követve a bambuló fiú példáját én is csak néztem ki a fejemből.
Pár perc kínos csendet végül Rosette törte meg.
-Na akkor hogy összefoglaljam.-kulcsolta össze tenyerét és kicsit előre dőlt.-Paul hogy hírt
szerezzen a bandának szétszakított egy olyan párt akire több millióan felnéznek és csodálnak?-nézett megerősítést
várva Eleanortól aki csak megadóan bólintott.-És hogy te is keresettebb modell legyél ezért
összehozott téged a frissen szakított Louval?-újabb bólintás.-Ez egy nagy hülyeség.-kiáltotta el
magát mire mindhárman összerezzentünk.-Ez a lány-mutatott rám-4 hónapig megállás nélkül sírt,
zokogott, bömbölt.
Erre kiderül hogy ez az egész csak kamu?
Hogy, hogy képzelte hogy ilyenre vetemedjen?
Csak azért hogy 1 hét erejéig címlapon legyenek a fiúk egy régi összeszokott párost szétbontott a
maga saját hülye érdekében?
Egyszerűen én ezt képtelen vagyok felfogni.-nyúlt a halántékához és azt kezdte el dörzsölni.-HISZ
TERHES!!!-üvöltötte el újra magát.
Eleanor és Louis tökéletesen egyszerre néztek le a hasamra mintha idáig észre sem vették volna.
-T-te-terhes?-makogott Lou.
-Igen, az.-vágta rá Ros.
-Figyelj Louis én csak akkor akartam ezt elmondani mikor már megszületett a kicsi.
Azt hittem hogy már nem érdekellek így nem akartam róla szólni neked.-mondtam résnyire húzott
szemekkel.
-Azt mondod a gyerek az enyém?-kérdezte fura hanglejtéssel.
-Igen, igen a tied.-válaszoltam óvatosan.
-A-a. Az nem lehet.
Én nem lehetek apuka még.
21 éves vagyok, a karrierem még csak most kezd beindulni de te a nyakamba akasztanál egy
gyereket?-kiáltotta.-Az ég szerelmére Devon.
Mégis mit hittél?
Nekem nem lehet gyerekem.
Nem most.-suttogta.
Szavaira szemeimből apró kis kristályok kezdtek potyogni.
Meg sem próbáltam elrejteni.
-Louis. Ne tudod hogy mit beszélsz.-nyugtatta Ros.-Ő a te gyereked, nem beszélhetsz így róla.
-Nem, nem és nem.-csóválta a fejét.-Ez ott-bökött a pocakom felé mutatóujjával-nem az én
gyerekem.
Kizárt hogy az enyém lenne.
Ezzel akarsz visszacsábítgatni ugye?
Lefeküdtél valakivel aztán teherbe estél ugye?
Hülye szajha.-köpte a szavakat. A szavakat amik mindent romba döntöttek bennem.
Már nem az a régi fiú állt előttem aki régen.
Nem ez már egy új Louis.
Az aki nem képes elfogadni a tényt hogy apa lesz.
Az a Louis aki hűtlenséggel vádol.
Aki belémdöfte a tőrt majd még párszor megforgatta bennem.
Igen ez lett az új Louis.
-Na idefigyelj te tahó.-lépett hozzá közelebb Rosette-azonnal kérj tőle bocsánatot különben nem
állok jót magamért.-utasította.
-Én ettől nem kérek bocsánatot. Ribanc.-fűzte még hozzá.
Szemeimből már patakzottak a könnycseppek, megállíthatatlanul folytak le arcomon le a
mellkasomra eláztatva a pólómat.
Tekintetem a földre szegeztem és csak akkor emeltem újra föl mikor egy hangos csattanást
hallottam.
Eleanor állt Lou előtt aki kezével az arcát simogatta, míg El a csuklóját rázta.
-Hogy van képed így beszélni egy nővel te féreg?-sziszegte a lány.-Hónapok óta mást sem hallok
mint a siránkozásodat hogy elvesztetted életed szerelmét.
De most nem úgy tűnik számomra.
Épp életed szerelmét ribancoztad le és a saját gyerekedet tagadtad meg.
Tűnj innen.-suttogta az utolsó mondatot majd ujjával az ajtó felé bökött.
Éreztem magamon a srác tekintetét de képtelen voltam újra belenézni azokba a szikrákat szóró
gyönyörű kék szempárba.
Mert még mindig csodálatosnak tartottam őket.
Mondjon akármit én akkor is szeretni fogom.
Immár hárman maradtunk a szobában amiben most feszült csend honolt.
Ros szorosan mellém ült majd rázkódó vállaim megfogta, fejemet felemelte, arcomból kisöpörte a
hajszálakat és átölelt.
Senki nem mondott semmit.
Csend volt, ám ezúttal már nem volt se feszült, se kínos.
inkább megnyugtató.
Én mégis úgy éreztem meg kell törnöm.
Azt mondtam ki ami legjobban fájt.
-Én még mindig szeretem őt.-szipogtam majd fejem Ros mellkasába temettem.
-Tudom Devon. Nagyon is jól tudom.-suttogta.
Kezével köröket írt le a hátamon.
Újabb pár perc csen után most Eleanor nyitotta szóra s száját.
-És ő is szeret téged. Nagyon.-ült le mellém és újra nyugtatni kezdett.
Csendben sétáltunk fel a 4.-re a 428-as szobába.
Nem kezdtem nézelődni, csupán az első ülőalkalmatosságra levetődtem.
Nem vagyok illetlen.
Terhes volnék.
Ros mellettem foglalt helyet, míg El egy fotelben Lou pedig egy bárszéken.
-Szóval...-kezdte Eleanor.
-Szóval.
Sokat gondolkodtam hogy is kéne ezt elkezdeni Devon.
Sok mindent félre értesz és ennek te és Lou isszátok a levét.
Gondolom ismered Pault a menedzsmentet.?-nézett rám kérdőn mire bólintottam egyet.-Az egészet
ő találta ki.
Nem akarta hogy te is tudd hogy mindez még élethűbb legyen.-mondta én pedig csak összeráncolt
szemöldökkel bólintottam.
-Gondolom nem nagyon érted mit hablatyolok itt össze, úgyhogy megpróbálom kicsit érthetőbben
elmagyarázni ha már valaki nem képes segíteni.-célzott Louisra aki a bárszéken ülve maga elé
meredt
.-Tehát Paul azt agyalta ki hogy mivel ti már 2 éve együtt vagytok, így nincs körülöttetek nagy
"por".
A rajongók szeretnek téged és elfogadnak és mivel a bandának ez jó címlap téma így gondolt még
egyet és egy csapással két legyet ütött.
Én sem tudtam hogy mire készül az én menedzserem míg végül kiderült hogy azzal keltik életre az
én munkámat hogy egy világsztárral fogok járni.
Itt jött a képbe Louis.
Az egész az lett volna hogy én megszerzem Tommot tőled így én leszek a barát lopó te pedig a
szenvedő alany.
6 hónapig kell ezt játszanunk majd nyilvánosan szakítunk Loui pedig vissza megy hozzád.-fejezte
be.
Nem tudtam mit válaszolni így követve a bambuló fiú példáját én is csak néztem ki a fejemből.
Pár perc kínos csendet végül Rosette törte meg.
-Na akkor hogy összefoglaljam.-kulcsolta össze tenyerét és kicsit előre dőlt.-Paul hogy hírt
szerezzen a bandának szétszakított egy olyan párt akire több millióan felnéznek és csodálnak?-nézett megerősítést
várva Eleanortól aki csak megadóan bólintott.-És hogy te is keresettebb modell legyél ezért
összehozott téged a frissen szakított Louval?-újabb bólintás.-Ez egy nagy hülyeség.-kiáltotta el
magát mire mindhárman összerezzentünk.-Ez a lány-mutatott rám-4 hónapig megállás nélkül sírt,
zokogott, bömbölt.
Erre kiderül hogy ez az egész csak kamu?
Hogy, hogy képzelte hogy ilyenre vetemedjen?
Csak azért hogy 1 hét erejéig címlapon legyenek a fiúk egy régi összeszokott párost szétbontott a
maga saját hülye érdekében?
Egyszerűen én ezt képtelen vagyok felfogni.-nyúlt a halántékához és azt kezdte el dörzsölni.-HISZ
TERHES!!!-üvöltötte el újra magát.
Eleanor és Louis tökéletesen egyszerre néztek le a hasamra mintha idáig észre sem vették volna.
-T-te-terhes?-makogott Lou.
-Igen, az.-vágta rá Ros.
-Figyelj Louis én csak akkor akartam ezt elmondani mikor már megszületett a kicsi.
Azt hittem hogy már nem érdekellek így nem akartam róla szólni neked.-mondtam résnyire húzott
szemekkel.
-Azt mondod a gyerek az enyém?-kérdezte fura hanglejtéssel.
-Igen, igen a tied.-válaszoltam óvatosan.
-A-a. Az nem lehet.
Én nem lehetek apuka még.
21 éves vagyok, a karrierem még csak most kezd beindulni de te a nyakamba akasztanál egy
gyereket?-kiáltotta.-Az ég szerelmére Devon.
Mégis mit hittél?
Nekem nem lehet gyerekem.
Nem most.-suttogta.
Szavaira szemeimből apró kis kristályok kezdtek potyogni.
Meg sem próbáltam elrejteni.
-Louis. Ne tudod hogy mit beszélsz.-nyugtatta Ros.-Ő a te gyereked, nem beszélhetsz így róla.
-Nem, nem és nem.-csóválta a fejét.-Ez ott-bökött a pocakom felé mutatóujjával-nem az én
gyerekem.
Kizárt hogy az enyém lenne.
Ezzel akarsz visszacsábítgatni ugye?
Lefeküdtél valakivel aztán teherbe estél ugye?
Hülye szajha.-köpte a szavakat. A szavakat amik mindent romba döntöttek bennem.
Már nem az a régi fiú állt előttem aki régen.
Nem ez már egy új Louis.
Az aki nem képes elfogadni a tényt hogy apa lesz.
Az a Louis aki hűtlenséggel vádol.
Aki belémdöfte a tőrt majd még párszor megforgatta bennem.
Igen ez lett az új Louis.
-Na idefigyelj te tahó.-lépett hozzá közelebb Rosette-azonnal kérj tőle bocsánatot különben nem
állok jót magamért.-utasította.
-Én ettől nem kérek bocsánatot. Ribanc.-fűzte még hozzá.
Szemeimből már patakzottak a könnycseppek, megállíthatatlanul folytak le arcomon le a
mellkasomra eláztatva a pólómat.
Tekintetem a földre szegeztem és csak akkor emeltem újra föl mikor egy hangos csattanást
hallottam.
Eleanor állt Lou előtt aki kezével az arcát simogatta, míg El a csuklóját rázta.
-Hogy van képed így beszélni egy nővel te féreg?-sziszegte a lány.-Hónapok óta mást sem hallok
mint a siránkozásodat hogy elvesztetted életed szerelmét.
De most nem úgy tűnik számomra.
Épp életed szerelmét ribancoztad le és a saját gyerekedet tagadtad meg.
Tűnj innen.-suttogta az utolsó mondatot majd ujjával az ajtó felé bökött.
Éreztem magamon a srác tekintetét de képtelen voltam újra belenézni azokba a szikrákat szóró
gyönyörű kék szempárba.
Mert még mindig csodálatosnak tartottam őket.
Mondjon akármit én akkor is szeretni fogom.
Immár hárman maradtunk a szobában amiben most feszült csend honolt.
Ros szorosan mellém ült majd rázkódó vállaim megfogta, fejemet felemelte, arcomból kisöpörte a
hajszálakat és átölelt.
Senki nem mondott semmit.
Csend volt, ám ezúttal már nem volt se feszült, se kínos.
inkább megnyugtató.
Én mégis úgy éreztem meg kell törnöm.
Azt mondtam ki ami legjobban fájt.
-Én még mindig szeretem őt.-szipogtam majd fejem Ros mellkasába temettem.
-Tudom Devon. Nagyon is jól tudom.-suttogta.
Kezével köröket írt le a hátamon.
Újabb pár perc csen után most Eleanor nyitotta szóra s száját.
-És ő is szeret téged. Nagyon.-ült le mellém és újra nyugtatni kezdett.
2014. július 14., hétfő
02.
Lassan már eleged van belőlem ugye?
Tudom én, de nem érdekel.
Nekem már csak ez maradt hogy magamban beszélgethessek veled.
Ennyi önzőség nekem is jár.
Képzeld a pocakom már olyan nagy hogy csak na.
Nyár lévén azok a falatnyi ruhák tisztán láttatni engedik a hasam ezzel azt kürtölve: Igen, igen
terhes vagyok.
Az emberek már tudják hogy szétmentünk.
Sajnálják.
Sokan gyanakodnak már az egyre nagyobb hasam láttán.
Szerintem már kezdik kapisgálni hogy ki az apa.
Te.
De te nem mutatod jelét annak hogy tudnál róla.
És ez megőrjít.
A 4. hónapban járok.
Egyre többet járok ki a házból.
Szüksége van a babának a friss levegőre.
Ma Ros megígérte hogy elkísér gyerek holmikat vásárolni.
Egyelőre csak az alap dolgokat hisz még nem tudjuk a baba nemét.
Anya elutazott 3 napra hogy elintézze a munkáját amíg nálam van.
Sokáig.
Büszke vagyok arra hogy egy angyalt hordok a szívem alatt.
Mégcsak meg sem próbálom elrejteni gömbölyödő pocakomat.
Emiatt egy épp kellőképpen szűk pólót vettem fel egy fél hosszú szoknyával.
Ha tudtam volna hogy ez lesz a vége esküszöm nem megyek sehová.
{*6 órával ezelőtt*}
-Devon, ha nem csipkeded magad itt hagylak és egyedül megyek vásárolni.-sürgetett Rosette a
maga vékony hangján.
-Itt vagyok.-léptem elő a fürdőből aminek ajtaját kinyitva kiáramlott a fülledt meleg és a vanília
illatú parfümöm egyvelege.
-Magadra burítottál egy üveggel vagy mi?-fogta meg orrát gyorsan mielőtt prüszkölni kezdene.-
Amúgy szexy mami vagy.-kacsintott.
Vagyis szerintem kacsintott.
Lehet csak elkezdte csípni a szemét a parfüm és tikkelni kezdett.
Örök rejtély marad.
-Hát kösz.-vontam meg hanyagul a vállamat.
Szexy maminak csak akkor lenne érdemes lenni, ha melletted van az a személy akitől ezt hallani
szeretnéd.
Az én esetemben ő nem más mint...
-Hé Dev. Figyelsz te rám?-mászott a képembe Ros.-Gondoltam.
Akkor elmondom megegyszer. -kezdett bele újra.
Végül 10 perc múlva már kint tudhattam magunkat.
A ház előtt szobrozó újságírók és tv-sek rögtön felkapták a fejüket a kulcszörgésre és mint a
prédára váró oroszlán úgy vártak ők rám.
Amint kiléptem a jó hűs házból megéreztem azt a 32 fokot amit reggel a rádióban mondtak be.
A kérdések csak úgy záporoztak rám.
Volt köztük akik a babáról tudakolóztak és voltak akik a kapcsolatomra voltak kíváncsi.
Viszont figyelmesek voltak tekintettel arra hogy terhes vagyok és érzelmileg instabil.
A városban járkálva egyre több és több szatyor gyűlt amit nem győztünk cipelni.
Van az az elmélet miszerint akit keresel azt nem találod, akit pedig próbálsz kerülni azzal a sors
valahol keresztezi az utadat.
Épp egy cukrászdát fosztottam ki amikor megszólalt az ajtó felett a kis érkezést jelző csengő.
Rá se hederítettem volna ha nem hallom meg azt a jellegzetes hangot amit egy millió közül is
képes lennék felismerni.
Lassan fordítottam oda a fejem, majd még lassabban emeltem rá zöld szemeimet.
Ő volt az.
Te voltál az de nem egyedül.
Mindig is utáltad ha a koncerteken kívül máshol is megbámulnak még ha ez a mindennapjaid
része is.
Éppen ezért kaptam el róla a tekintetem.
De már késő volt.
Íriszeink egymásba ütköztek és nem voltak hajlandóak tova siklani.
Újra rabul ejtettek ég kék szemeid.
Láttam ahogy arcodon ezer és ezer érzelem fut át majd tekintete lejjebb csúszik.
A hasamra.
Most tisztán kivehető az érzelem ami ezúttal szökött rózsáira.
Döbbenet.
Vagy rájöttél végre a tényre miszerint apa vagy.
Vagy azt hiszed hogy elmeneteled után másnap már valaki más ágyában kerestem nyugalmat.
A melletted álló lány szemei elkerekednek ahogy felismeri bennem azt a személyt aki ő előtte
tartotta fogva választottja szívét.
Seperc alatt mellettem terem majd mindenfajta szó nélkül letérdel elém és megölel.
Karjaim csak tehetetlenül lógtak oldalamon míg Ros értetlenül kapkodja fejét a még mindig
engem ölelő lány és köztem.
Nem tudta hogy mit tegyen.
Leüsse vagy mosolyogjon.
Én sem tudtam mit tenni így mikor már kezdett kínossá válni a helyzet, összeszedtem magam és
kezeim esetlenül vezettem hátára.
Pár perc múlva elhúzódtam az Eleanornak vélt lánytól.
-Khm.-köszörültem meg torkomat beszéd híján.
-Eleanor Calder vagyok.-nyújtotta kezét kedvesen amit elfogadva megrázott.-És beszélnünk kell
valamiről.-tért rögtön a lényegre meg sem várva azt hogy én is bemutatkozzak.
Minek?
Úgyis ismer.
-Én Devon Harries vagyok. És nem hiszem hogy bármiről is beszélnünk kéne.-mondtam el egy
levegővel.
-De. Félre értesz mindent. Már rég meg akartalak keresni hogy elmagyarázzam ezt az egészet.-
tárta
szét karjait tehetetlenül.
Időközben ideért az a személy is aki miatt tűzbe mennék.
És hogy ki ő?
Louis Tomlinson.
Igen az a Louis Tomlinson.
-Devon?-nézett rám az említett kék szemeit, mire komolyan fizikai fájdalmat éreztem hogy nem
csókolhatom meg rózsaszín ajkait...
Hagyjuk.
-Louis.-suttogtam összeszorított szemekkel.
-Devon. Kérlek 5 percet adj hogy elmagyarázzam.-nézett könyörgően Eleanor.
-Tudod mit nem értek?-fordultam a még mindig térdepelő lány felé.-Hogy mért te magyarázkodsz?
-Mert tudom hogy engem úgyse hallgatnál meg.-mondta Lou.
-Nem tudhatod.-makacskodtam.
-Figyelj Dev.-szólított újra El.-Mindent félre értesz.
Erről nem Louis tehet.
-Ő szeret téged.-mondta mire nekem görcsbe rándult a gyomrom.
Egyre többen fordultak felénk amit a többiek is észre vettek.
-Menjünk innen.-állt fel Eleanor majd engem is felhúzva indult ki a cukrászdából.
Rosette mellettem haladva értetlenkedett megspékelve néhány nyomdafestéket nem tűrő szóval.
A jól ismert fekete Rover eléggé kitűnt a többi autó közül tekintve méretét és a maga eleganciáját.
Egy szó nélkül ültem be hátra Ros és El mellé aki direkt nem ült előre.
Pár perc kocsikázás után megálltunk egy Hotel előtt.
-Itt szálltam meg 3 hónapra.-szólt Eleanor.-Senki sem tudja így nincs itt egy rakás paparazzi.
Csendben sétáltunk fel a 4.-re a 428-as szobába.
Nem kezdtem nézelődni, csupán az első ülőalkalmatosságra levetődtem.
Nem vagyok illetlen.
Terhes volnék.
Ros mellettem foglalt helyet, míg El egy fotelben Lou pedig egy bárszéken.
-Szóval...-kezdte Eleanor.
Tudom én, de nem érdekel.
Nekem már csak ez maradt hogy magamban beszélgethessek veled.
Ennyi önzőség nekem is jár.
Képzeld a pocakom már olyan nagy hogy csak na.
Nyár lévén azok a falatnyi ruhák tisztán láttatni engedik a hasam ezzel azt kürtölve: Igen, igen
terhes vagyok.
Az emberek már tudják hogy szétmentünk.
Sajnálják.
Sokan gyanakodnak már az egyre nagyobb hasam láttán.
Szerintem már kezdik kapisgálni hogy ki az apa.
Te.
De te nem mutatod jelét annak hogy tudnál róla.
És ez megőrjít.
A 4. hónapban járok.
Egyre többet járok ki a házból.
Szüksége van a babának a friss levegőre.
Ma Ros megígérte hogy elkísér gyerek holmikat vásárolni.
Egyelőre csak az alap dolgokat hisz még nem tudjuk a baba nemét.
Anya elutazott 3 napra hogy elintézze a munkáját amíg nálam van.
Sokáig.
Büszke vagyok arra hogy egy angyalt hordok a szívem alatt.
Mégcsak meg sem próbálom elrejteni gömbölyödő pocakomat.
Emiatt egy épp kellőképpen szűk pólót vettem fel egy fél hosszú szoknyával.
Ha tudtam volna hogy ez lesz a vége esküszöm nem megyek sehová.
{*6 órával ezelőtt*}
-Devon, ha nem csipkeded magad itt hagylak és egyedül megyek vásárolni.-sürgetett Rosette a
maga vékony hangján.
-Itt vagyok.-léptem elő a fürdőből aminek ajtaját kinyitva kiáramlott a fülledt meleg és a vanília
illatú parfümöm egyvelege.
-Magadra burítottál egy üveggel vagy mi?-fogta meg orrát gyorsan mielőtt prüszkölni kezdene.-
Amúgy szexy mami vagy.-kacsintott.
Vagyis szerintem kacsintott.
Lehet csak elkezdte csípni a szemét a parfüm és tikkelni kezdett.
Örök rejtély marad.
-Hát kösz.-vontam meg hanyagul a vállamat.
Szexy maminak csak akkor lenne érdemes lenni, ha melletted van az a személy akitől ezt hallani
szeretnéd.
Az én esetemben ő nem más mint...
-Hé Dev. Figyelsz te rám?-mászott a képembe Ros.-Gondoltam.
Akkor elmondom megegyszer. -kezdett bele újra.
Végül 10 perc múlva már kint tudhattam magunkat.
A ház előtt szobrozó újságírók és tv-sek rögtön felkapták a fejüket a kulcszörgésre és mint a
prédára váró oroszlán úgy vártak ők rám.
Amint kiléptem a jó hűs házból megéreztem azt a 32 fokot amit reggel a rádióban mondtak be.
A kérdések csak úgy záporoztak rám.
Volt köztük akik a babáról tudakolóztak és voltak akik a kapcsolatomra voltak kíváncsi.
Viszont figyelmesek voltak tekintettel arra hogy terhes vagyok és érzelmileg instabil.
A városban járkálva egyre több és több szatyor gyűlt amit nem győztünk cipelni.
Van az az elmélet miszerint akit keresel azt nem találod, akit pedig próbálsz kerülni azzal a sors
valahol keresztezi az utadat.
Épp egy cukrászdát fosztottam ki amikor megszólalt az ajtó felett a kis érkezést jelző csengő.
Rá se hederítettem volna ha nem hallom meg azt a jellegzetes hangot amit egy millió közül is
képes lennék felismerni.
Lassan fordítottam oda a fejem, majd még lassabban emeltem rá zöld szemeimet.
Ő volt az.
Te voltál az de nem egyedül.
Mindig is utáltad ha a koncerteken kívül máshol is megbámulnak még ha ez a mindennapjaid
része is.
Éppen ezért kaptam el róla a tekintetem.
De már késő volt.
Íriszeink egymásba ütköztek és nem voltak hajlandóak tova siklani.
Újra rabul ejtettek ég kék szemeid.
Láttam ahogy arcodon ezer és ezer érzelem fut át majd tekintete lejjebb csúszik.
A hasamra.
Most tisztán kivehető az érzelem ami ezúttal szökött rózsáira.
Döbbenet.
Vagy rájöttél végre a tényre miszerint apa vagy.
Vagy azt hiszed hogy elmeneteled után másnap már valaki más ágyában kerestem nyugalmat.
A melletted álló lány szemei elkerekednek ahogy felismeri bennem azt a személyt aki ő előtte
tartotta fogva választottja szívét.
Seperc alatt mellettem terem majd mindenfajta szó nélkül letérdel elém és megölel.
Karjaim csak tehetetlenül lógtak oldalamon míg Ros értetlenül kapkodja fejét a még mindig
engem ölelő lány és köztem.
Nem tudta hogy mit tegyen.
Leüsse vagy mosolyogjon.
Én sem tudtam mit tenni így mikor már kezdett kínossá válni a helyzet, összeszedtem magam és
kezeim esetlenül vezettem hátára.
Pár perc múlva elhúzódtam az Eleanornak vélt lánytól.
-Khm.-köszörültem meg torkomat beszéd híján.
-Eleanor Calder vagyok.-nyújtotta kezét kedvesen amit elfogadva megrázott.-És beszélnünk kell
valamiről.-tért rögtön a lényegre meg sem várva azt hogy én is bemutatkozzak.
Minek?
Úgyis ismer.
-Én Devon Harries vagyok. És nem hiszem hogy bármiről is beszélnünk kéne.-mondtam el egy
levegővel.
-De. Félre értesz mindent. Már rég meg akartalak keresni hogy elmagyarázzam ezt az egészet.-
tárta
szét karjait tehetetlenül.
Időközben ideért az a személy is aki miatt tűzbe mennék.
És hogy ki ő?
Louis Tomlinson.
Igen az a Louis Tomlinson.
-Devon?-nézett rám az említett kék szemeit, mire komolyan fizikai fájdalmat éreztem hogy nem
csókolhatom meg rózsaszín ajkait...
Hagyjuk.
-Louis.-suttogtam összeszorított szemekkel.
-Devon. Kérlek 5 percet adj hogy elmagyarázzam.-nézett könyörgően Eleanor.
-Tudod mit nem értek?-fordultam a még mindig térdepelő lány felé.-Hogy mért te magyarázkodsz?
-Mert tudom hogy engem úgyse hallgatnál meg.-mondta Lou.
-Nem tudhatod.-makacskodtam.
-Figyelj Dev.-szólított újra El.-Mindent félre értesz.
Erről nem Louis tehet.
-Ő szeret téged.-mondta mire nekem görcsbe rándult a gyomrom.
Egyre többen fordultak felénk amit a többiek is észre vettek.
-Menjünk innen.-állt fel Eleanor majd engem is felhúzva indult ki a cukrászdából.
Rosette mellettem haladva értetlenkedett megspékelve néhány nyomdafestéket nem tűrő szóval.
A jól ismert fekete Rover eléggé kitűnt a többi autó közül tekintve méretét és a maga eleganciáját.
Egy szó nélkül ültem be hátra Ros és El mellé aki direkt nem ült előre.
Pár perc kocsikázás után megálltunk egy Hotel előtt.
-Itt szálltam meg 3 hónapra.-szólt Eleanor.-Senki sem tudja így nincs itt egy rakás paparazzi.
Csendben sétáltunk fel a 4.-re a 428-as szobába.
Nem kezdtem nézelődni, csupán az első ülőalkalmatosságra levetődtem.
Nem vagyok illetlen.
Terhes volnék.
Ros mellettem foglalt helyet, míg El egy fotelben Lou pedig egy bárszéken.
-Szóval...-kezdte Eleanor.
01.
Igen, én vagyok az megint.
Csak gondoltam szólok hogy gyűlöllek.
Jól hallottad.
Azt hitted hogy nem fogom megtudni?
Hát közlöm, rosszul hitted.
Tehát mindez egy másik nőért.
Eleanor Calder.
Nem vagyok féltékeny csupán megbántott.
Legalább elmondhattad volna.
Olyan szép az a lány.
Ő tényleg illik hozzád.
Én már egy régi folt voltam melletted.
Olyan hülyén érzem magam.
És nem csak azért mert magamban beszélek.
Nem.
Mindenért.
Azt hittem te más vagy.
Más mint a többi fiú.
Még gyerekek voltunk.
Nem akartam ilyen fiatalon anya lenni.
Az isten szerelmére.
19 éves vagyok.
Gyakorlatilag még tini.
Annyira félek.
Mostmár anya is tud mindent.
A telefont úgy kellett kikaparnom a kezéből nehogy felhívjon.
Mivel anya egyedül él, ezért döntött ő is úgy hogy hozzám költözik.
Ros és anyu mindenben segítenek.
Voltunk újra dokinál csakhogy anya is
meggyőződhessen róla minden rendben a kicsivel.
Mindketten be vannak zsongva az új jövevény érkezése miatt.
Alig győzik kivárni még azt a 6 hónapot hogy megtudják mi lesz a baba neme.
Ros szerint kislány lesz.
Hogy miért ezt hiszi fogalmam sincs.
De olyan átéléssel mesél arról hogy milyen kis cuki rózsaszín rucikat fog venni neki hogy néha
már én is elhiszem hogy lány lesz.
Engem csak az érdekel hogy egészséges legyen.
A neme nem számít.
Legyen fiú vagy lány, ugyanannyira fogom szeretni.
Remélem majd a te kék szemeidet fogja örökölni.
Imádtam nézni a te gyönyörű kék szemeidet.
Olyan varázslatosak.
Mikor csillognak vagy éppen elsötétülnek.
El lehet veszni bennük.
Amikor rám emeled őket, mintha a vesémig látnál velük.
Mindig fülig pirultam tőlük.
Néha úgy éreztem a puszta tekinteteddel levetkőztetsz.
Hagyjuk.
Most már nem engem illetsz azzal a megtiszteltetéssel hogy rám nézel csordultig szerelemmel.
Hagyjuk.
Emlékszel mikor azt mondtad hogy te sosem hagysz el?
Hogy majd te megvédesz mindentől.
Hagyjuk.
Túl sok az olyan emlék amit szeretnék elkerülni és inkább azt mondom gyorsan, hagyjuk.
Talán jobb lenne hagyni mindent.
Ezt az egészet.
De ahhoz túl makacs vagyok hogy veszni hagyjalak.
Mert én még mindig szeretlek.
És szeretni is foglak halálom napjáig.
Mert te és én nem külön fogalom vagyunk.
Te és én=mi.
Csak gondoltam szólok hogy gyűlöllek.
Jól hallottad.
Azt hitted hogy nem fogom megtudni?
Hát közlöm, rosszul hitted.
Tehát mindez egy másik nőért.
Eleanor Calder.
Nem vagyok féltékeny csupán megbántott.
Legalább elmondhattad volna.
Olyan szép az a lány.
Ő tényleg illik hozzád.
Én már egy régi folt voltam melletted.
Olyan hülyén érzem magam.
És nem csak azért mert magamban beszélek.
Nem.
Mindenért.
Azt hittem te más vagy.
Más mint a többi fiú.
Még gyerekek voltunk.
Nem akartam ilyen fiatalon anya lenni.
Az isten szerelmére.
19 éves vagyok.
Gyakorlatilag még tini.
Annyira félek.
Mostmár anya is tud mindent.
A telefont úgy kellett kikaparnom a kezéből nehogy felhívjon.
Mivel anya egyedül él, ezért döntött ő is úgy hogy hozzám költözik.
Ros és anyu mindenben segítenek.
Voltunk újra dokinál csakhogy anya is
meggyőződhessen róla minden rendben a kicsivel.
Mindketten be vannak zsongva az új jövevény érkezése miatt.
Alig győzik kivárni még azt a 6 hónapot hogy megtudják mi lesz a baba neme.
Ros szerint kislány lesz.
Hogy miért ezt hiszi fogalmam sincs.
De olyan átéléssel mesél arról hogy milyen kis cuki rózsaszín rucikat fog venni neki hogy néha
már én is elhiszem hogy lány lesz.
Engem csak az érdekel hogy egészséges legyen.
A neme nem számít.
Legyen fiú vagy lány, ugyanannyira fogom szeretni.
Remélem majd a te kék szemeidet fogja örökölni.
Imádtam nézni a te gyönyörű kék szemeidet.
Olyan varázslatosak.
Mikor csillognak vagy éppen elsötétülnek.
El lehet veszni bennük.
Amikor rám emeled őket, mintha a vesémig látnál velük.
Mindig fülig pirultam tőlük.
Néha úgy éreztem a puszta tekinteteddel levetkőztetsz.
Hagyjuk.
Most már nem engem illetsz azzal a megtiszteltetéssel hogy rám nézel csordultig szerelemmel.
Hagyjuk.
Emlékszel mikor azt mondtad hogy te sosem hagysz el?
Hogy majd te megvédesz mindentől.
Hagyjuk.
Túl sok az olyan emlék amit szeretnék elkerülni és inkább azt mondom gyorsan, hagyjuk.
Talán jobb lenne hagyni mindent.
Ezt az egészet.
De ahhoz túl makacs vagyok hogy veszni hagyjalak.
Mert én még mindig szeretlek.
És szeretni is foglak halálom napjáig.
Mert te és én nem külön fogalom vagyunk.
Te és én=mi.
00.
Emlékszel?
Mindig azt mondogattad nekem hogy örökkön-örökké.
De hazudtál.
Elmentél és itt hagytál egyedül. Egyedül ebben az átkozott világban.
Akkor amikor a legnagyobb szükségem lenne rád.
Hogy fogd a kezem és édes kis szavakat suttogj a fülembe.
Hogy nevess amikor már megint bénázok a konyhában.
Te tudod a legjobban mennyire ügyetlen vagyok az ételkészítés terén hisz te voltál az első akinek
hajlandó voltam leülni egy receptes könnyvel a kezemben csak azért hogy valami finommal
meglephesselek.
Nem haragszom rád amiért így döntöttél.
Csupán váratlanul jött.
2 éve voltunk együtt.
Vagyis a média előtt.
Mindent beleszámítva 2 éve 7 hónapja és 14 napja.
A legjobb 2 és fél évem volt. Tegnap még azt mondtad szeretsz. Ma pedig se szó se beszéd, elmentél.
Erről még csak te, én a fiúk és Paul tud.
Anyának nem mertem elmondani. Félek mi lesz ha ez kiderül és nyilvánossá válik.
Egy valamit tudok biztosan, én még az életemnél is jobban szeretlek.
Ezt tudd.
Nem értem.
Egyszerűen képtelen vagyok felfogni a tényt, egyedül vagyok. Vagyis nem.
Ez a kis csöppség itt lakozik bennem.
Igen.
El akartam mondani de csak ha már biztos.
4 napja Rosette-vel voltam orvosnál.
Már 1 hónapos.
Ő miatta nem tettem meg azt amire készültem.
Mondtam.
Az életemnél is jobban.
Talán ha tudtad volna hogy apa leszel nem hagysz el.
Mert tudom.
Biztos vagyok benne hogy egyik napról a másikra nem lehet olyan könnyen kiszeretni az emberből.
Hidd el, próbáltam.
Jogod van tudni a gyermekről.
De mindent a maga idejében. Mostmár Ros is tudja a történteket.
Örülj hogy lenyugtattam különben egy fejszével a kezében állított volna be hozzád.
Ő azt mondta hogy csak akkor mondjam el a hírt amikor már a baba a karjaimban van.
Egyetértek vele.
Lehet neked ott van már valaki. Tudom hogy nagy szíved van. Nem hagynád annyiban a dolgot
még ha már külön utakon is járunk.
Furcsa úgy álomra hajtani a fejem hogy te nem vagy mellettem.
Így Rosette átköltözött hozzám. Lehet örökre.
Nem tudom.
Azt mondta addig lesz itt amíg igényt tartok rá.
Ez így furán hangzik de Ros már csak Ros marad.
Vajon kislány vagy kisfiú lesz? Sajnálom hogy úgy ugrálok a témák között de ha látnád a
fejemben
a káoszt, megértenéd. Ha kislány lesz biztos Evelyn ha kisfiú akkor Dave lesz a neve. Ezen a témán
sokszor lemaradtunk és végül ezek lettek a nyerő nevek.
Most már megyek aludni.
Olyan álmos vagyok.
Majd holnap beszélünk.
Vagyis én beszélek te pedig.
Te pedig éled tovább az életed. Nélkülem.
Nélkülünk...
Mindig azt mondogattad nekem hogy örökkön-örökké.
De hazudtál.
Elmentél és itt hagytál egyedül. Egyedül ebben az átkozott világban.
Akkor amikor a legnagyobb szükségem lenne rád.
Hogy fogd a kezem és édes kis szavakat suttogj a fülembe.
Hogy nevess amikor már megint bénázok a konyhában.
Te tudod a legjobban mennyire ügyetlen vagyok az ételkészítés terén hisz te voltál az első akinek
hajlandó voltam leülni egy receptes könnyvel a kezemben csak azért hogy valami finommal
meglephesselek.
Nem haragszom rád amiért így döntöttél.
Csupán váratlanul jött.
2 éve voltunk együtt.
Vagyis a média előtt.
Mindent beleszámítva 2 éve 7 hónapja és 14 napja.
A legjobb 2 és fél évem volt. Tegnap még azt mondtad szeretsz. Ma pedig se szó se beszéd, elmentél.
Erről még csak te, én a fiúk és Paul tud.
Anyának nem mertem elmondani. Félek mi lesz ha ez kiderül és nyilvánossá válik.
Egy valamit tudok biztosan, én még az életemnél is jobban szeretlek.
Ezt tudd.
Nem értem.
Egyszerűen képtelen vagyok felfogni a tényt, egyedül vagyok. Vagyis nem.
Ez a kis csöppség itt lakozik bennem.
Igen.
El akartam mondani de csak ha már biztos.
4 napja Rosette-vel voltam orvosnál.
Már 1 hónapos.
Ő miatta nem tettem meg azt amire készültem.
Mondtam.
Az életemnél is jobban.
Talán ha tudtad volna hogy apa leszel nem hagysz el.
Mert tudom.
Biztos vagyok benne hogy egyik napról a másikra nem lehet olyan könnyen kiszeretni az emberből.
Hidd el, próbáltam.
Jogod van tudni a gyermekről.
De mindent a maga idejében. Mostmár Ros is tudja a történteket.
Örülj hogy lenyugtattam különben egy fejszével a kezében állított volna be hozzád.
Ő azt mondta hogy csak akkor mondjam el a hírt amikor már a baba a karjaimban van.
Egyetértek vele.
Lehet neked ott van már valaki. Tudom hogy nagy szíved van. Nem hagynád annyiban a dolgot
még ha már külön utakon is járunk.
Furcsa úgy álomra hajtani a fejem hogy te nem vagy mellettem.
Így Rosette átköltözött hozzám. Lehet örökre.
Nem tudom.
Azt mondta addig lesz itt amíg igényt tartok rá.
Ez így furán hangzik de Ros már csak Ros marad.
Vajon kislány vagy kisfiú lesz? Sajnálom hogy úgy ugrálok a témák között de ha látnád a
fejemben
a káoszt, megértenéd. Ha kislány lesz biztos Evelyn ha kisfiú akkor Dave lesz a neve. Ezen a témán
sokszor lemaradtunk és végül ezek lettek a nyerő nevek.
Most már megyek aludni.
Olyan álmos vagyok.
Majd holnap beszélünk.
Vagyis én beszélek te pedig.
Te pedig éled tovább az életed. Nélkülem.
Nélkülünk...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)