06.

Hosszú idő után végre úgy érzem újra élek.

Vissza költözött belém az a lány aki jó pár hónappal ezelőtt voltam.

Az életem végre sínen van és úgy tűnik úgy is marad már.

Én vagyok a legszerencsésebb ember úgy hiszem.

Hogy miért?

2 csodálatos barátnőm van akik minden helyzetben ott állnak mellettem és segítenek.

A világ leghelyesebb pasija az enyém.

És ezzel a pasival a közös gyermekünket várom aki történetesen fiú és alig 3 hónapon belül 

megérkezik.

Van egy drága anyukám aki rengeteget segít nekem mindenben.

Ha nagyon drámai szeretnék lenni úgy fogalmaznék hogy "Végre megláttam a fényt az alagút 

végén"

De sosem voltam nagy drámakirálynő, így maradjunk a hétköznapi nyelvezetnél.

Louis amikor elvitt magukhoz úgy éreztem magam mintha most lennék itt először.

Pedig nagyon nem.

Rettentő figyelmes és türelmes volt.

Régen mindig ott toporzékolt az ajtó előtt ha 10 percnél tovább voltam bent a fürdőben.

***

Álmosan pislogtam miközben az utolsó falat húsos tésztát lapátoltam magamba.

Ilyenkor jól jön a terhesség.

Rá foghatom ha 2x annyit eszek mint a barátom.

-Álmos vagy?-kérdezte pár perc csen után Lou.

-Csak egy kicsit. 

Kimerített az orvoshoz szaladgálás.

Meg úgy általában ez az egész nap.-mosolyogtam rá.

-De megérte nem?-húzta sunyi vigyorra a száját.

-Teljes mértékben.-helyeseltem neki.

-Gyere feküdjünk egy kicsit le.

Aztán ha felkeltünk elmehetnénk valahova csak így, kettesben?-nézett rám szerelmetesen.

-Jó ötlet.-mondtam majd ott hagyva a koszos tányérom nagy nehezen elmentem a hálóig ahol csak 

úgy ruhástul bedőltem az ágyba.

Olyan jó volt újra itt feküdni.

Mindennek jellegzetes Louis illata volt.

Imádom.

Még mielőtt mély álomba zuhantam volna, érzékeltem hogy barátom is befekszik mellém.

Karját lazán átdobta birtoklón a derekamon amin csak mosolyogni tudtam.

-Jó éjt tündérkém.-puszilt a nyakamba amitől kirázott a hideg.

-Neked is BooBear.-motyogtam félálomban.

(*3 órával később*)

Immár kipihenten ültem fel a a puha ágyban ezzel lerázva 

magamról még mindig szundító kedvesem kezét.

Gondoltam átöltözök, remélve hogy van itt olyan ruhám amiben kimerek menni az utcára.

A gardróbban egész kis külön polcom volt amin az itt felejtett ruháim, cipőim és néhány 

kiegészítőm sorakozott.

Elvettem egy fekete egybe részes földig érő, könnyű pamut ruhát tekintettel arra hogy odakint 

még jó idő játszott.

Magamra húztam a ruhát, majd egy fekete strandpapucsot vettem még fel hozzá.

Smink híján maradtam természetes lány.

A hajamat egy egyszerű kontyba kötöttem a fejem tetején hogy ne zavarjon az arcomba lógó 

aranybarna tincsek.

A konyhában összeütöttem egy gyors rántotta plusz pirítós vacsoraszerűséget.

Az óra 6 órát mutatott pontosan mikor megéreztem két kart a derekamon.

Míg régen teljesen át tudott ölelni, sőt.

Addig most épp hogy rám tudta kulcsolni a kezét.

Ez a has sok mindenben gátol.

-Jó délutánt.-puszilt a fülem tövébe amitől akaratlanul is, de felkuncogtam.-Mi ez a jó illat?-váltott

 át rögtön éhes vagyok adj enni típusba.

Ilyenkor mintha Niallt látnám magam előtt.

Jut eszembe olyan rég találkoztam már a fiúkkal és barátnőikkel.

Majd szóba hozom valamikor.

-Rántotta és pirítós.-tudattam vele szerény kis vacsoráját.

-Istennő vagy.-suttogta mikor elkezdte enni az ételt.

-Ne túlozz.-jöttem zavarba.

-Sosem hazudok ilyenben, te is tudod.-kacsintott.

-Na és hová megyünk?-kérdeztem kíváncsian.

-Ahová szeretnél.

Csak mondd és én röpítelek is oda.-nevetett.

-Ú-uu- London Eye. 

Olyan rég ültem fent rajta.-jöttem lázba pár pillanat alatt.

-Kérésed számomra parancs.-szalutált előttem mint egy katona.

(*Útban a London Eye felé*)

Mivel nyár volt ezért még rendesen világos volt a városban.

A nagy kereket már messziről is láttam az autóban ülve.

Mindig is szerettem rajta ülni.

Imádok a magasban lenni.

Onnan fentről mintha az egész világot láthatnám, olyan érzésem van néha.

Bár nem volt sötét azért mégis ki volt világítva, ezzel is jobb hangulatot varázsolva a bent ülőknek.

Hosszú sor állt előttünk, alig győztem kivárni.

Bár Lou felvetette hogy előrevisz, én nem akartam.

Minden egyes percet ki szeretnék élvezni amit vele töltöttem.

-Mit mondasz majd Paulnak?-jutott hirtelen eszembe.

-Semmit.

Nem szakíthat el mégegyszer tőled.-ígérte meg.

-Köszönöm.-adtam egy szűzies csókot a szájára.

-Szeretlek.-súgta a hajamba.
-Én is téged.-öleltem meg.
***
Pár percig ácsorogtunk még mikor jelzett a baba hogy le szeretne ülni.

-Louis.-görnyedtem össze.-Le kell ülnöm.

Most.-mondtam kicsit ingerültebben.

-Mi a baj?

Devon.

Ne ijessz rám kérlek.-motyogta rémülten.-Valaki.-kiabált.-Hozzon egy széket és valami ennivalót.

Kérem.-üvöltött.

Az összes ember aki ott volt a közelünkben hirtelen mind felénk fordultak.

Arcukon ahogy meglátták Lout felismerés gyúlt.

Majd amint engem is észrevettek kombinálni kezdtek.

Egy fiatal fiú szaladt felénk kezében egy összecsukható széket tartva, mögötte pedig egy kislány 

rohant élelmiszeres zacskót lobogtatva.

(*Louis szemszögéből*)

Nem értem.

Egyszerűen képtelen vagyok felfogni mi is történik.

Az előbb még együtt nevettünk kis butaságokon, most pedig...

Hallom ahogy szirénáznak a mentőautók és emberek szólítgatnak engem.

De nem reagálok semmire.

Nem megy.

Egyedül az ő arcát nézem, fogom a kezét és azt mondogatom neki hogy nem lesz semmi baj.

De nehéz ezt elhinni miközben ő neki kitudja mekkora fájdalmai vannak.

Esküszöm átvállalnám tőle ezt az egészet ha lehetne, de nem.

Most csak annyit tehetek hogy ott vagyok vele és megpróbálok segíteni.

A következő amit észlelek hogy őt tolószékbe ültetik át míg engem fellökdösnek az autóra mellé.

Csak semmi baja ne legyen Istenem. 

Kérlek.

Bármit megtennék csak hogy ő jobban legyen és ne kelljen hallanom a nyöszörgését ahogy 

szenved.

-Uram.

Uram hall engem?-lépett elém egy egyenruhába öltözött mentős.

-Igen.-suttogom.

-Tudja mi történt most?-kérdezi.

-Nem.-mondom továbbra is suttogva és magam elé meredve.

-A kisasszonynak vérszegénysége van.-tájékoztatott ám én csak értetlen fejjel bámultam rá.-Ez 

azt jelenti hogy kevés vas jutott a szervezetébe.

Ezt könnyen lehet kezelni.

Viszont ha huzamosabb ideig nem kezelik komplikáció léphet fel.

A magzat nem jut elég oxigénhez emiatt a fejlődő gyermek agya károsulhat.

Úgy tudom ez az első ilyen így nincs rá nagy esély hogy ez megtörtént.

Ajánlom hogy több olyan ételt egyen Miss Harries ami több vasat tartalmaz.-mondta gyorsan.

-Értem, odafigyelünk rá ezentúl.

Tehát akkor a baba rendben van?-kérdeztem.

-Igen.

Most néhány kérdést tennénk föl önnek.-mondta miközben elővett egy papírt.

***
Nagyon rég éreztem ennyire tehetetlennek magamat.

Csak ültem Dev ágya mellett és beszéltem.

A családját és a barátait már értesítettem a dologról ahogy az én rokonaim és barátimat is.

A fiúk nagyon kedvesek voltak.

Mind bejöttek pár órára és a kórházi szobát megtöltötték virágokkal, csokival, lufikkal és még 

rengeteg sok mindennel.

Éppen azt meséltem Devonnak hogy hogyan éreztem magam mikor nem volt mellettem mikor 

elkezdett ébredezni.

Azonnal hívtam az orvost aki pár pillanat múlva megérkezett.

Kitessékelt a teremből majd a szokott módon rutin vizsgálatokat kezdett végezni barátnőmön.

Amint úgy ítélték hogy tényleg jobban van, visszamehettem hozzá.

-Szia.-köszöntem halkan.

-Szia.-mosolygott erőtlenül majd feltornázta magát ülőhelyzetbe.

-Többet ne ijessz így rám rendben.-mondtam neki elakadó torokkal.

-Sajnálom hogy elcsesztem a mai napot.-szabadkozott.

-Ilyet még csak ne is mondj.

Nem a te hibád.-vigasztaltam.

Hosszú órákon át tartottuk egymást szóval egészen addig míg le nem járt a látogatási idő.

Engem mondjuk úgy kellett egy testesebb nővérnek kihurcolnia amin a még bent lévő emberek jót

 mosolyogtak.

***

Nehezen jött álom a szememre.

Nem csoda.

Épp hogy visszaszereztem a barátnőmet, már el kellett hogy engedjem.

Csak én lehetek ilyen szerencsétlen.

Jobban oda kellet volna rá figyelnem.

Akkor nem történt volna meg ez.

Jöjjön csak haza.

Úgy el fogom kényeztetni hogy csak na.

Nem érdekel mit fog szólni Paul.

Amíg meg nem szül én nem mozdulok mellőle.

És utána sem.

Mert ígérem többet nem engedem hogy kicsússzon a kezeim közül.








Sziasztok Manók.

Tudom késtem a résszel ami miatt nagyon szeretnék bocsánatot kérni de edzésem volt.

És van ennél rosszabb is.A jövő héten taekwon-do edzőtáborban leszek ami azt jelenti hogy napi 10 óra 

edzés körülbelül.

Mire hazaérek nem biztos hogy képes leszek még részeket is írni.

De megpróbálom.

Egy hét múlva gőzerővel fogom hozni a fejezeteket amiből már nincsen sok.

Még 7.,8.,9.,10., és egy epilógus van hátra, ami valljuk be nem valami sok.

Pipáljatok és komizzatok a részhez hogy tudjam tetszett e vagy sem. Jöhet hideg meleg.

Feliratkozni is lehet.

Ölel és puszikál mindenkit: Secret Queen :)