02.

Lassan már eleged van belőlem ugye?

Tudom én, de nem érdekel.

Nekem már csak ez maradt hogy magamban beszélgethessek veled.

Ennyi önzőség nekem is jár.

Képzeld a pocakom már olyan nagy hogy csak na.

Nyár lévén azok a falatnyi ruhák tisztán láttatni engedik a hasam ezzel azt kürtölve: Igen, igen 

terhes vagyok.

Az emberek már tudják hogy szétmentünk.

Sajnálják.

Sokan gyanakodnak már az egyre nagyobb hasam láttán.

Szerintem már kezdik kapisgálni hogy ki az apa.

Te.

De te nem mutatod jelét annak hogy tudnál róla.

És ez megőrjít.

A 4. hónapban járok.

Egyre többet járok ki a házból.

Szüksége van a babának a friss levegőre.

Ma Ros megígérte hogy elkísér gyerek holmikat vásárolni.

Egyelőre csak az alap dolgokat hisz még nem tudjuk a baba nemét.

Anya elutazott 3 napra hogy elintézze a munkáját amíg nálam van.

Sokáig.

Büszke vagyok arra hogy egy angyalt hordok a szívem alatt.

Mégcsak meg sem próbálom elrejteni gömbölyödő pocakomat.

Emiatt egy épp kellőképpen szűk pólót vettem fel egy fél hosszú szoknyával.

Ha tudtam volna hogy ez lesz a vége esküszöm nem megyek sehová.

{*6 órával ezelőtt*}

-Devon, ha nem csipkeded magad itt hagylak és egyedül megyek vásárolni.-sürgetett Rosette a 


maga vékony hangján.
-Itt vagyok.-léptem elő a fürdőből aminek ajtaját kinyitva kiáramlott a fülledt meleg és a vanília 

illatú parfümöm egyvelege.

-Magadra burítottál egy üveggel vagy mi?-fogta meg orrát gyorsan mielőtt prüszkölni kezdene.-

Amúgy szexy mami vagy.-kacsintott.

Vagyis szerintem kacsintott.

Lehet csak elkezdte csípni a szemét a parfüm és tikkelni kezdett.

Örök rejtély marad.

-Hát kösz.-vontam meg hanyagul a vállamat.

Szexy maminak csak akkor lenne érdemes lenni, ha melletted van az a személy akitől ezt hallani 

szeretnéd.

Az én esetemben ő nem más mint...

-Hé Dev. Figyelsz te rám?-mászott a képembe Ros.-Gondoltam.

Akkor elmondom megegyszer. -kezdett bele újra.

Végül 10 perc múlva már kint tudhattam magunkat.

A ház előtt szobrozó újságírók és tv-sek rögtön felkapták a fejüket a kulcszörgésre és mint a 

prédára váró oroszlán úgy vártak ők rám.

Amint kiléptem a jó hűs házból megéreztem azt a 32 fokot amit reggel a rádióban mondtak be.

A kérdések csak úgy záporoztak rám.

Volt köztük akik a babáról tudakolóztak és voltak akik a kapcsolatomra voltak kíváncsi.

Viszont figyelmesek voltak tekintettel arra hogy terhes vagyok és érzelmileg instabil.

A városban járkálva egyre több és több szatyor gyűlt amit nem győztünk cipelni.

Van az az elmélet miszerint akit keresel azt nem találod, akit pedig próbálsz kerülni azzal a sors 

valahol keresztezi az utadat.

Épp egy cukrászdát fosztottam ki amikor megszólalt az ajtó felett a kis érkezést jelző csengő.

Rá se hederítettem volna ha nem hallom meg azt a jellegzetes hangot amit egy millió közül is 

képes lennék felismerni.

Lassan fordítottam oda a fejem, majd még lassabban emeltem rá zöld szemeimet.

Ő volt az.

Te voltál az de nem egyedül.

Mindig is utáltad ha a koncerteken kívül máshol is megbámulnak még ha ez a mindennapjaid 

része is.

Éppen ezért kaptam el róla a tekintetem.

De már késő volt.

Íriszeink egymásba ütköztek és nem voltak hajlandóak tova siklani.

Újra rabul ejtettek ég kék szemeid.

Láttam ahogy arcodon ezer és ezer érzelem fut át majd tekintete lejjebb csúszik.

A hasamra.

Most tisztán kivehető az érzelem ami ezúttal szökött rózsáira.

Döbbenet.

Vagy rájöttél végre a tényre miszerint apa vagy.

Vagy azt hiszed hogy elmeneteled után másnap már valaki más ágyában kerestem nyugalmat.

A melletted álló lány szemei elkerekednek ahogy felismeri bennem azt a személyt aki ő előtte 

tartotta fogva választottja szívét.

Seperc alatt mellettem terem majd mindenfajta szó nélkül letérdel elém és megölel.

Karjaim csak tehetetlenül lógtak oldalamon míg Ros értetlenül kapkodja fejét a még mindig 

engem ölelő lány és köztem.

Nem tudta hogy mit tegyen.

Leüsse vagy mosolyogjon.

Én sem tudtam mit tenni így mikor már kezdett kínossá válni a helyzet, összeszedtem magam és 

kezeim esetlenül vezettem hátára.

Pár perc múlva elhúzódtam az Eleanornak vélt lánytól.

-Khm.-köszörültem meg torkomat beszéd híján.

-Eleanor Calder vagyok.-nyújtotta kezét kedvesen amit elfogadva megrázott.-És beszélnünk kell 

valamiről.-tért rögtön a lényegre meg sem várva azt hogy én is bemutatkozzak.

Minek?

Úgyis ismer.

-Én Devon Harries vagyok. És nem hiszem hogy bármiről is beszélnünk kéne.-mondtam el egy 

levegővel.

-De. Félre értesz mindent. Már rég meg akartalak keresni hogy elmagyarázzam ezt az egészet.-

tárta 

szét karjait tehetetlenül.

Időközben ideért az a személy is aki miatt tűzbe mennék.

És hogy ki ő?

Louis Tomlinson.

Igen az a Louis Tomlinson.

-Devon?-nézett rám az említett kék szemeit, mire komolyan fizikai fájdalmat éreztem hogy nem 

csókolhatom meg rózsaszín ajkait...

Hagyjuk.

-Louis.-suttogtam összeszorított szemekkel.

-Devon. Kérlek 5 percet adj hogy elmagyarázzam.-nézett könyörgően Eleanor.

-Tudod mit nem értek?-fordultam a még mindig térdepelő lány felé.-Hogy mért te magyarázkodsz?

-Mert tudom hogy engem úgyse hallgatnál meg.-mondta Lou.

-Nem tudhatod.-makacskodtam.

-Figyelj Dev.-szólított újra El.-Mindent félre értesz.

Erről nem Louis tehet.

-Ő szeret téged.-mondta mire nekem görcsbe rándult a gyomrom.

Egyre többen fordultak felénk amit a többiek is észre vettek.

-Menjünk innen.-állt fel Eleanor majd engem is felhúzva indult ki a cukrászdából.

Rosette mellettem haladva értetlenkedett megspékelve néhány nyomdafestéket nem tűrő szóval.

A jól ismert fekete Rover eléggé kitűnt a többi autó közül tekintve méretét és a maga eleganciáját.

Egy szó nélkül ültem be hátra Ros és El mellé aki direkt nem ült előre.

Pár perc kocsikázás után megálltunk egy Hotel előtt.

-Itt szálltam meg 3 hónapra.-szólt Eleanor.-Senki sem tudja így nincs itt egy rakás paparazzi.

Csendben sétáltunk fel a 4.-re a 428-as szobába.

Nem kezdtem nézelődni, csupán az első ülőalkalmatosságra levetődtem.

Nem vagyok illetlen.

Terhes volnék.

Ros mellettem foglalt helyet, míg El egy fotelben Lou pedig egy bárszéken.

-Szóval...-kezdte Eleanor.