Hála az esti álmomnak, a jó
mélyen alvásnak lőttek.
Olyan rémisztő volt látni.
Mert tudtam hogy kik ők.
Túl jól ismertem a szereplőket.
És éppen ezért féltem.
Mi van ha ez az egész
megtörténhet?
Ha ez egy jel volt?
Próbálok nem erre gondolni de
egyszerűen nem megy.
Kissé nehezen ültem fel az ágyban
hála a pocakomban növekvő
csöppségnek.
Mellettem az ágy másik része már
üresen volt.
Vagyis nem egészen.
Egy kis fehér cetli volt ráejtve a
gondosan bevetett ágytakaróra.
De már nem sokáig ilyen
rendezett.
Kicsit lusta voltam azt szépen
felvenni így a könnyebb
megoldást választottam.
Fekve átgördülni oda.
Ennyit erről.
A lapot érdeklődve emeltem
magam elé és kezdtem el olvasni
az ismert kézírást.
"Devon. Gondolom felkeltél azért
olvasod ezt.
Tudom egy szemét vagyok hogy
ideköltöztettelek, másnap pedig
lelépek. Sajnálom de tudod
milyen a menedzsment. És
különben is. Van egy kis beszélni
valóm vele. Ne haragudj. Sietek
haza ahogy csak tudok. Addig
nyugodtan hívd csak át Rosettet
vagy Eleanort.
Csók: Louis :-)
Szuper.
Akkor egyedül vagyok.
Eleget téve Lou kérésének, a
következő pillanatban már
hívtam is 2 barátnőmet.
Ros nem ért rá így csak El jön át.
Míg ő ide ér, addig én
felöltözködöm.
A gardróbban újra elcsodálkoztam
mindenen hogy ezt milyen
titokban csinálták meg.
Hihetetlen.
Egy hosszú ruhát vettem
magamra.
A hajamat egy kontyba kötöttem
míg a sminkemmel nem
vesződtem.
A konyhában csináltam reggelit és
teát amit addig be is faltam míg
Eleanor ide nem ért.
A hangos csengő kellemes zaja
betöltötte az egész házat.
Gyorsan mentem ajtót nyitni
majd amint megláttam az ajtóban
álló személyt rögtön a nyakába
ugrottam.
-Ennyire hiányoztam?-kuncogott.
-Aham.-bólogattam.-Gyere
be.-engedtem utat neki.
A nappaliban leültünk és
elbeszélgettük az időt.
Az óra lassan 4-et mutatott
amikor El felpattant azzal a
kiáltással hogy ideje készülődni.
-Mégis mire? Vagy
hova?-értetlenkedtem.
-Majd meglátod.-kacsintott majd a
kezemet fogva kezdett el húzni
fel.
Sziasztok. Kész az új rész ami
eléggé uncsi lett amiért sorry.
Viszont ígérem a következő
esemény dúsabb lesz sokkal.
Pár komit megér?
Szerintetek miért kell Devonnak
készülődnie. Kinek a keze lehet
benne? :-)
Puszi: Secret Queen. <3
I Hope You Like It.
Love All.
<3
Szia! Nekem ez a rész is tetszett :DD Szerintem a Lou keze van benne:33
VálaszTörlésVárom a Kövit!!:))
Szia. Már kint is van a 10. rész amit ha elolvasol a végén megtudhatod a választ. Remélem elnyeri a tetszésed ez is és írsz nekem. :-)
VálaszTörléslove: Secret Queen <3